Marozsán Fábián újra kikapott Sonegótól

R. D. P.R. D. P.
2025.06.23. 18:42
null
A Roland Garroson Carlos Alcaraz állította meg őt (Fotó: Getty Images)
Nem sikerült a továbbjutás Marozsán Fábiánnak az angliai Eastbourne-ben zajló, 757 ezer euró összdíjazású férfi tornán: a magyar játékos az első fordulóban alulmaradt Lorenzo Sonegóval szemben.

A világranglistán jelenleg 58. helyen álló Marozsán Fábián hétfőn az olasz teniszezővel csapott össze, aki a rangsorban a 48. pozíciót foglalja el. Kettejük korábbi egyetlen találkozóját is Lorenzo Sonego nyerte meg az idei Australian Openen, ahol egészen a negyeddöntőig jutott – ezzel eddigi legjobb Grand Slam-eredményét érte el. A 30 éves olasz játékos eddig négy ATP-tornát nyert, és korábban már a top 25-ben is szerepelt.

A Hajdúszoboszlói SE versenyzője, a 25 éves Marozsán ezúttal nem tudott igazi ellenállást kifejteni: az első játszmában csak két gémet tudott hozni, majd a második szett elején elvesztette szerváját, amit ellenfele könyörtelenül kihasznált. A mérkőzés végül 79 percig tartott, és sima olasz győzelemmel zárult.

 

Marozsán legközelebb a wimbledoni Grand Slam-versenyen lép pályára, amely a jövő héten kezdődik.

TENISZ
ATP 250-ES TORNA, EASTBOURNE
FÉRFI EGYES, 1. FORDULÓ
Lorenzo Sonego (olasz)–Marozsán Fábián 6:2, 6:4

 

Legfrissebb hírek

Tenisz: húsz százalékkal nőnek a pénzdíjak Wimbledonban

Tenisz
13 órája

Stuttgarti tenisztorna: Marozsán Fábián ismét az első fordulóban búcsúzott

Tenisz
2026.06.08. 18:31

Roland Garros: Cobolli szerint Zverev pályafutása miatt is megérdemelte a Grand Slam-győzelmet

Tenisz
2026.06.08. 08:47

Berrettini megsérült, Arnaldi játszhat olasz házi elődöntőt a Roland Garroson

Tenisz
2026.06.03. 22:49

Cobolli legyőzte Auger-Aliassime-ot, biztosan lesz olasz férfi játékos a Roland Garros döntőjében

Tenisz
2026.06.03. 19:49

Marozsán Fábián a salakszezonjáról: Nincs tragédia!

Tenisz
2026.06.02. 17:40

Marozsán párosban is búcsúzott a Roland Garroson, Stollárék továbbjutottak vegyes párosban

Tenisz
2026.05.29. 15:47

Dráma a párizsi hőségben, Sinner kétszettes előnyből kikapott a Roland Garroson

Tenisz
2026.05.28. 15:50
Ezek is érdekelhetik