Piros továbbjutott Madridban, az első kiemelt vár rá

PATAKI GYULAPATAKI GYULA
2025.04.08. 13:47
Piros Zsombor készülhet Borna Coric ellen (Fotó: Getty Images)
Piros Zsombor nagy csatában, három játszmában jutott tovább a Madridban zajló tenisz ATP-challengertorna első fordulójából.

Piros Zsombor a selejtezőből indulva jutott el a madridi challengerverseny főtáblájáig, ahol a világranglistán őt 27 hellyel megelőző Daniel Rincónnal csapott össze.

Rincón kezdett jobban, egyből elvette Piros adogatását, ám 2:1 után a magyar játékos is nyert egy játékot fogadóként. A szettben több bréklabda nem is adódott, jöhetett a tie-break, amelyben Piros jobban koncentrált, három pontot is nyert fogadóként, míg a saját szervái közül csak egyet rontott el.

A másodikban a játszma egyetlen bréklabdája Rincón előtt adódott, a spanyol ezt ki is használta, kiharcolva a döntő szettet. A harmadikban Rincón kétszer is brékelőnybe került, egy játékra volt a győzelemtől. Ám Piros ledolgozta a brékhátrányát, sőt, sorozatban négy játékot nyerve behúzta a mérkőzést, miközben három meccslabdát hárított. A világranglistán 250. helyen álló magyar teniszező így készülhet az első kiemelt Borna Coric ellen.

TENISZ, ATP-CHALLENGER, 1. FORDULÓ
Piros (magyar)–Rincón (spanyol) 7:6 (7–2), 3:6, 7:5

 

 

Legfrissebb hírek

Serena Williamsék párosa visszalépett a londoni tenisztornától

Tenisz
2026.06.10. 19:43

Fucsovics nagy csatában jutott tovább, az első kiemelt vár rá

Tenisz
2026.06.10. 16:00

Serena Williams 25 évvel fiatalabb játékos oldalán tér vissza

Tenisz
2026.06.04. 17:34

Marozsán Fábián a salakszezonjáról: Nincs tragédia!

Tenisz
2026.06.02. 17:40

Piros Zsombor búcsúzott a Roland Garros selejtezőjében

Tenisz
2026.05.19. 18:20

Tenisz: Piros Zsombor döntős a zágrábi tornán

Tenisz
2026.05.17. 14:42

Mindkét játékos sírt a madridi tenisztorna női egyesének döntője után – videó

Tenisz
2026.05.02. 19:11

Kosztyuk az első 1000-es döntőjére készülhet

Tenisz
2026.05.01. 06:44
Ezek is érdekelhetik