Téli olimpia: az „előjáték” döntött az elődöntősökről női curlingben

KARÁDI ZOLTÁNKARÁDI ZOLTÁN
Vágólapra másolva!
2022.02.17. 10:21
null
A brit csapat jött ki a legjobban a "pre game" összevetéséből (Fotó: AFP)
A férfiakhoz hasonlóan a nőknél is az utolsó, 12. fordulót rendezték meg a curlingtorna alapszakaszában, a pekingi téli olimpián. Az már korábban eldőlt, hogy a svájciak és a címvédő svédek bejutottak az elődöntőbe, a maradék két hely sorsa viszont nem mindennapi körülmények között dőlt el.

 

Ahhoz, hogy a japánok biztosan a négy közé kerüljenek, az éllovas Svájcot kellett volna legyőzniük, azonban ez nem sikerült, ráadásul az üldözők közül a britek az oroszok ellen, a kanadaiak pedig Dánia ellen nyertek (csak Dél-Korea maradt le, amely a svédektől kapott ki), így hármas holtverseny alakult ki.

Mivel az egymás elleni eredmény is ugyanaz volt, azaz hárman körbeverték egymást, az úgynevezett „pre game” átlaga döntött. Ezt leginkább a dartsban a bullra dobáshoz hasonlíthatnánk, azaz minden meccs előtt, a kezdés eldöntéséért az érintett csapatok egy követ löknek a ház középpontjára, s köztük végül ezeknek az átlaga döntött: nos ez a távolság a briteknél 35.27 cm, a japánoknál kerek 36 cm, a kanadaiaknál viszont csak 45.44 cm volt, így végül utóbbiak húzták a rövidebbet és maradtak le a továbbjutásról.

A péntek esti elődöntőben Svájc majd Japánnal, a címvédő svédek pedig a britekkel csapnak össze.

TÉLI OLIMPIA, PEKING 2022
CURLING, NŐK
Csoportkör, 12. forduló:
Japán–Svájc 4–8
Svédország–Dél-Korea 8–4
Dánia–Kanada 4–10
Orosz csapat–Nagy-Britannia 4–9
Az alapszakasz végeredménye: 1. Svájc 8 győzelem/1 vereség, 2. Svédország 7/2, 3. Nagy-Britannia 5/4, 4. Japán 5/4, 5. Kanada 5/4, 6. Egyesült Államok 4/5, 7. Kína 4/5, 8. Dél-Korea 4/5, 9. Dánia 2/7, 10. Orosz csapat 1/8

A Nemzeti Sportot tudósítja a helyszínről: Kohán Gergely, Kovács Erika (szöveg), Árvai Károly (fotó)

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik