Téli olimpia: Mindenkiben ott volt a szorongás – Knoch Viktor

KOVÁCS ERIKA (Pjongcsang)KOVÁCS ERIKA (Pjongcsang)
Vágólapra másolva!
2018.02.13. 16:25
null
Knoch Viktor és a csapat hegyek és völgyek után Pjongcsangban a csúcs közelébe került (Fotó: AFP)
A rövid pályás gyorskorcsolyázók váltóversenyében a döntőbe jutó magyar csapatból Knoch Viktor elmondta, amiért jöttek, elérték azzal, hogy a fináléban versenyezhetnek.

 

– Egy negyedik olimpiáján induló, tapasztalt versenyző is izgul egy váltóelődöntő előtt?
– Azt nem mondom, hogy izgultam, inkább csak egy egészséges versenydrukk volt bennem, pláne, hogy ez egy olimpia, azt meg elég ritkán rendezik... – mondta Knoch Viktor a Nemzeti Sportnak Pjongcsangban. – A hetedik sorozatnál viszont azt éreztem, biztonságban vagyunk. Képes lettem volna továbbra is ugyanúgy menni, mint addig, ha nagyon muszáj lett volna, de nem volt rá szükség, így már csak arra kellett figyelnünk, hogy stabilan, biztonságban célba érjünk.

– Most kezdődik el valójában ez az olimpia?
– Igen. Eddig mindenkiben ott volt a szorongás, mindannyian tudtuk, hogy jön a váltó, oda kell figyelni, de nem szabad stresszelni. Ki sem mertünk menni a városba: szoba, edzés és néha masszás, mindössze ez volt a mozgásterünk, mostantól viszont talán kicsit az olimpia légkörébe is beleszagolhatunk. Van időnk, a következő versenynapon, szombaton közülünk csak Sanyi (Liu Shaolin Sándor) versenyez majd. Amiért jöttünk, azt elértük, már nem tudunk rossz szájízzel, elégedetlenül hazamenni.

– Pedig milyen mélyről kapaszkodtak fel...!
– Négy év kemény munkája van benne ebben az eredményben, gyakorlatilag ugyanolyan felállásban brusztoltuk végig az elmúlt időszakot: jártunk hegyeken és völgyekben egyaránt, voltak csúnya mélypontjaink, ráadásul éppen ebben a szezonban, de összeszedtük magunkat, és úgy álltunk oda a rajtvonalra, mintha nem lett volna mögöttünk a balszerencsés kvalifikációs világkupa-sorozat. Szépen megoldottuk a feladatot, megérdemeltük a döntőbe jutást. Amikor én felnőttem, és figyeltem a versenyeket, Kanada, Dél-Korea és Kína szinte mindig döntőt futott, a negyedik rendszerint az Egyesült Államok volt – ezúttal mi leszünk azok. Hihetetlen... Előre nyilván nem írjuk alá a negyedik helyet, de nekünk már nincs veszítenivalónk.

Legfrissebb hírek

Milánó 2026: nincs tartalék terv a nagy jégkorongcsarnok pótlására

Téli sportok
2025.11.30. 13:45

Rövid pályás gyorskorcsolya: ha nem kap sárga lapot vasárnap, olimpiai induló a férfiváltó!

Egyéb egyéni
2025.11.29. 18:22

Rövid pályás gyorskorcsolya: elődöntőbe jutott a férfiváltó a dordrechti wt-versenyen

Téli sportok
2025.11.28. 19:22

Rövid pályás gyorskorcsolya: életben maradtak a női váltó olimpiai esélyei

Téli sportok
2025.11.27. 21:22

Kirsty Coventry elérzékenyült az olimpiai láng fellobbanásakor – videó

Téli sportok
2025.11.26. 12:03

Nem indulhat Victoria Carl olimpiai bajnok sífutó a milánói ötkarikás játékokon

Téli sportok
2025.11.25. 21:32

Hat orosz szánkós vehet részt az olimpiai kvalifikációs versenyeken

Téli sportok
2025.11.24. 13:07

Milánó 2026: a rossz idő miatt fedett pályán gyújtják meg a lángot

Téli sportok
2025.11.24. 12:46
Ezek is érdekelhetik