Téli olimpia: Liu Shaolin futamgyőztesként a negyeddöntőben

KOVÁCS ERIKA (Pjongcsang)KOVÁCS ERIKA (Pjongcsang)
Vágólapra másolva!
2018.02.13. 12:02
null
Liu Shaolin Sándor izgalmas selejtezőt nyert meg (Fotó: AFP)
Liu Shaolin Sándor a negyeddöntőbe jutott a pjongcsangi téli olimpia rövid pályás gyorskorcsolyaversenyében a férfiak 1000 méteres távjának selejtezőjéből.

 

Liu Shaolin, a szám idénybeli vk-győztese a második helyen volt az első kanyar után. A táv közepén a magyar versenyző ütközött az orosszal, Liu maradt talpon egyedül, mindenki más elesett. A bírók megállították a futamot. Pavel Szitnyikovot kizárták, Liuék pedig újrakezdték a versenyt egy kis jégfelújítás után.

A megismételt versenyben Liu az élre állt, és végig ott is maradt, így első helyen jutott tovább. A lett Roberto Pukitis másodikként szintén továbblépett, míg kisebb meglepetésre az amerikai JR Celski búcsúzott.

Shaolin öccse, Liu Shaoang is indult az első futamban, de szabálytalan manőverezés miatt kizárták.

A negyeddöntőt, az elődöntőt és a döntőt szombaton rendezik meg magyar idő szerint 11.44-től.

A hármas bukás Liu Shaolin futamában




 

Legfrissebb hírek

Bácskai Sára Luca: Úgy érzem, megmutattuk, hogy ott lenne a helyünk Milánóban

Téli sportok
11 órája

Rövid pályás gyorskorcsolya: bronzérmes a női váltó az Eb-n

Téli sportok
14 órája

Döntőbe jutott a magyar vegyes váltó és a női váltó is a rövid pályás gyorskorcsolya Eb-n

Téli sportok
15 órája

Mindhárom magyar váltó elődöntős a rövid pályás gyorskorcsolya Eb-n

Téli sportok
2026.01.16. 20:14

A NOB szűkítheti a téli olimpia lehetséges rendezőinek listáját

Téli sportok
2026.01.15. 13:32

Nicky Gooch: Fontos az Eb, de az olimpia még inkább

Téli sportok
2026.01.15. 11:20

Nem lesznek orosz síugrók a téli olimpián

Téli sportok
2026.01.14. 12:25

Milánó-Cortina 2026: az NHL szerint jó volt a hokicsarnok próbája

Téli sportok
2026.01.13. 17:59
Ezek is érdekelhetik