Pjongcsangi hősök – Thury Gábor jegyzete

THURY GÁBORTHURY GÁBOR
2018.02.26. 00:09

Valljuk be, a téli olimpiák befejezése kapcsán általában azt állapíthattuk meg, hogy „a játékok színpompás záróünnepséggel értek véget”. A pjongcsangi kapcsán pedig arról beszélünk, hogy az aranygéppel megérkezett az olimpiai bajnok rövid pályás gyorskorcsolyaváltó.

Csűrhetjük-csavarhatjuk, a téli játékokon az első magyar aranyérem minőségi ugrást jelent a honi sporttörténelemben – azt persze, hogy hoz-e minőségi változást, az idő dönti el. Én mindenesetre optimista vagyok, jusson csak eszünkbe egy szintén keleti esemény, a 2008-as szapporói jégkorong-vb, amelyet követően hokisaink a sportág történetében először feljutottak az A-csoportba. S akárhogyan is nézzük, onnantól kezdve ez a mérce, még akkor is, ha a hazai hoki hátterét nézve egyelőre talán nincs benne a sportágban a tartós szereplés a legjobbak között. Talán szimbolikusnak is felfogható, hogy – néhány hét híján tíz évre rá, vasárnap – a Kisstadiontól, a „szapporói hősök” hazatérésének helyszínétől kőhajításnyira álló Gyakorló Jégcsarnokban fogadták a pjongcsangi hősöket.

Lehet azon morfondírozni, hogy az olimpiai csapat a pontszerzést tekintve féloldalas, de ennél többet, erőn felüli teljesítményt nem várhatunk a téli sportokat űzőktől. Már csak azért sem, mert nincsenek hegyeink. Vannak viszont jégcsarnokaink – sőt, a minden igényt kielégítő nemzeti korcsolyaaréna terveit tavaly decemberben már be is mutatták –, amelyekben igazi telek hiányában is lehet magas szintű szakmai munkát végezni, mint a rövid pályás gyorskorcsolyázók példája is bizonyítja. Nekik köszönhető, hogy sikerült túlszárnyalni a 70 évvel ezelőtt St. Moritzban elért eredményt, aminek következtében a magyar sport történetében a pjongcsangi a legeredményesebb téli olimpia. S ha már az 1948-as olimpia szóba került: még Szocsi előtt alkalmam volt beszélgetni a Svédországban élő, Budapestre rendszeresen hazalátogató, 70 évvel ezelőtt 10 000 méteren 4. helyezett Pajor Kornéllal, aki nemcsak arról volt híres, hogy a XI. kerületben fel-felbukkant fekete Porschéjával, hanem arról is, hogy idős kora ellenére korcsolyát húzott a Városligetben. Az azóta elhunyt sportoló elmondta, noha az ő idejében még elképzelhetetlen volt, hogy tető alatt korcsolyázzanak, a magyar gyorskorcsolyasport fejlődését a rövid pályás szakág lehetőségeiben látja.

Látnoki szavai beigazolódtak.

Legfrissebb hírek

Holnap Borbélyhoz mész! – Deák Zsigmond jegyzete

Labdarúgó NB I
11 órája

Ehhez hozzá tudnánk szokni – Kapolcsi-Szabó Bence jegyzete

Jégkorong
2026.05.20. 23:38

Semmi sincs kőbe vésve – Thury Gábor jegyzete

Magyar válogatott
2026.05.19. 23:19

Ha jön a kistesó, a futball megy… – Borbola Bence jegyzete

Labdarúgó NB I
2026.05.18. 23:15

Hajrá ott és itt – Malonyai Péter jegyzete

Kézilabda
2026.05.17. 23:25

Méltó utódok – Mohai Dominik jegyzete

Labdarúgó NB I
2026.05.16. 23:10

Szívek klubja – Ballai Attila publicisztikája

Minden más foci
2026.05.15. 23:32

Újra átélni az eufóriát – Beke Zsombor jegyzete

Jégkorong
2026.05.15. 06:48
Ezek is érdekelhetik