Alpesi vk: Vonn szezonjának vége, de a pályafutása…

2016.03.02. 15:56
Véget ért a szezon Lindsey Vonn olimpiai és világbajnok alpesi síző számára.

A nők összetett világkupájában éllovas amerikai versenyző szerdán a Facebook-oldalán osztotta meg, hogy szombati bukását követően bal térdében hajszálrepedést állapítottak meg, s ha folytatná a versenyzést a mostani vk-idényben, akkor a pályafutását kockáztatná.

Vonn, aki karrierje legnehezebb döntésének nevezte, hogy a szezon befejezése mellett határozott, az andorrai Soldeu-El Tarterben rendezett szuper óriás-műlesikló versenyen esett el.

A vasárnapi kombinációban még rajthoz állt, és a 13. helyen végzett.

A 31 éves sportoló 76 futamgyőzelmével minden idők legeredményesebb női sízője az alpesi világkupában, és mindkét nemet figyelembe véve is csak a svédek élő legendája, Ingemar Stenmark előzi meg 86 sikerrel. A vk-győzelemért járó kristálygömbök tekintetében viszont február óta már abszolút rekorder, miután lesiklásban a hátralévő viadalok eredményétől függetlenül behozhatatlan előnyre tett szert.

A négyszeres összetett vk-győztes Vonn most 1235 ponttal vezeti az összetett versenyt, mögötte a svájci Lara Gut áll a második helyen 1207 ponttal. A vk-sorozatból még kilenc viadal van hátra.

 

Legfrissebb hírek

Feltöltődésre szánja a következő idényt Kagijama Juma olimpiai és vb-ezüstérmes műkorcsolyázó

Téli sportok
2026.04.14. 11:26

A tél királya – sztárportré Johannes Hösflot Klaebóról

Képes Sport
2026.04.08. 12:47

Francia egyeduralom, különleges olimpia és két tragédia – ilyen volt a biatlonidény

Képes Sport
2026.04.02. 14:45

Alpesisí-vk: Marco Odermatté a szuperóriás-műlesiklás kristálygömbje is

Téli sportok
2026.03.15. 10:30

Téli olimpia: Olaszország, köszönjük! – sajtóvisszhang

Téli olimpia 2026
2026.02.23. 13:34

Téli olimpia: „Egyszer sem csináltam, b…meg” – balhé a kanadai curlingesek meccsén

Téli sportok
2026.02.14. 12:40

„Telente 70-80 napot lehet síelni a megújult Normafánál”

Téli sportok
2026.02.13. 21:10

Bombagól, fordítás, piros lap: a Manchester City nyert Liverpoolban; Alig 15 másodperc után darabokra tört Vonn olimpiai álma

E-újság
2026.02.08. 23:50
Ezek is érdekelhetik