A Barca hivatalos ajánlatot tett Fabregasért

Vágólapra másolva!
2010.06.02. 15:43
null
Fabregas (pirosban) a nyártól a Barca játékosa lehet (Fotó: Action Images)
Címkék
Cesc Fabregas egyre közelebb kerül ahhoz, hogy a Barcelonába igazoljon. A katalánok ugyanis nem tétlenkedtek, az átigazolási időszak első napján hivatalos ajánlatot tettek az Arsenalnak a játékosért.

A Barcelona hivatalos honlapjának beszámolója szerint a katalán klub tegnap hivatalos, írásos ajánlatot tett az Arsenalnak Cesc Fabregasért. Erről Joan Oliver, a Barca általános igazgatója számolt be.

„Az egész világ tudja, hogy Cesc a Barcelonában akar futballozni, és azt is tudja mindenki, hogy mi is azt akarjuk, hogy nálunk folytassa, de van egy harmadik fél is, akinek köze van az ügyhöz, és ez az Arsenal. Június elsején megkezdődött az átigazolási időszak. Eddig csak nem hivatalos érdeklődésről lehetett szó, de most már konkrét, hivatalos ajánlatokat kell tenni. Éppen ezért tegnap hivatalos, komoly, írott ajánlatot tettünk az Arsenalnak" – mondta Joan Oliver.

Rafael Yuste, a Barcelona sportszakmai alelnöke is nyilatkozott Fabregasról a klub hivatalos honlapján. A szakember jó esélyt lát arra, hogy az Arsenal eladja a spanyol játékost a katalánoknak.

„Bízom benne, hogy a lehető leghamarabb a Barcelonához tud igazolni. Optimista vagyok, és mindenki tárt karokkal fogadná őt itt. Nem rohanunk a megszerzésével, de nem is szeretnénk pazarolni az időt. A labda most már az Arsenal térfelén pattog, és mivel kiváló a kapcsolatunk az angol klubbal, így nem aggódom" – jelentette ki Rafael Yuste, akit Zlatan Ibrahimovic sorsáról is kérdezték.

„Semmi gond nincsen Ibrával. Nagyon kedveljük őt, és arra számítok, hogy hosszú évekig marad Barcelonában, és továbbra is termeli a gólokat, ahogy az elmúlt szezonban is tette. Mást nem tudok ebben az ügyben mondani, csak annyit, hogy nagyon elégedettek vagyunk Ibrahimoviccsal" – tette hozzá Yuste.

AZ ARSENAL VISSZAUTASÍTOTTA A BARCA AJÁNLATÁT
 

Az Arsenal hivatalos honlapján közleményt bocsátott ki, amelyben kijelenti, nem fogadja el a Barcelona ajánlatát Cesc Fabregasért, és a jövőben nem kíván tárgyalni a futballista eladásáról.

 

„Az Arsenal kapitányát, Cesc Fabregast 2015-ig szerződés köti a klubhoz, és a jövőbeli terveink része. Tegnap hivatalos ajánlatot kaptunk a Barcelonától, amelyet azonnal visszautasítottunk, és tudattuk a spanyol klubbal, hogy nem akarunk megválni Cesctől. A tisztánlátás végett tudatjuk, hogy nem megyünk bele tárgyalásokba a játékosról. A Barcelona korábban nyilvános közzétette, hogy tiszteletben tartja majd a döntésünket. Bízunk benne, hogy betartják a szavukat" – olvasható az Arsenal közleményében.

 

Legfrissebb hírek

A megújult Hungaroringgel együtt a szurkolói zóna is szintet lépett

F1
2 perce

F1 75: Schumacher a 16. helyről indulva nyert Spában

F1
15 perce

Jefferson-Wooden minden idők ötödik legjobb idejét futotta női 100 méteren

Atlétika
37 perce

A McLarent irányító Andrea Stellát is meglepte csapata dominanciája

F1
40 perce

Izgalmas párharcok várnak ránk az atlétikai országos bajnokságon

Atlétika
1 órája

Messi addig játszhat Miamiban, ameddig akar

Minden más foci
1 órája

Ugyanaz a játékvezető vezet a Győrnek és a Paksnak is a Konferencialigában

Európa-konferencialiga
1 órája

Újra exkluzív after party zárja a Magyar Nagydíjat

F1
1 órája
Ezek is érdekelhetik