Barcelona: Ansu Fati újra edzésbe állt

MTI/ CS. B.MTI/ CS. B.
2021.08.24. 13:58
null
Ansu Fati több mint kilenc hónap után kedden ismét edzésbe állt (Fotó: AFP)
Több mint kilenc hónapnyi, sérüléssel töltött időszak után kedden ismét edzésbe állt Ansu Fati, az FC Barcelona történetének legfiatalabb gólszerzője.

 

A katalán futballklub a Twitteren közölte, hogy a 18 éves támadó is részt vett a csapat tréningjének egy részén, a Marca című spanyol lap pedig úgy tudja, a játékos szeptember 11-én, a Sevilla elleni mérkőzésen térhet vissza a pályára.

A bissau-guineai származású Fati az előző idényben hat bajnokin négy gólt szerzett, majd novemberben, a Real Betis elleni, 5–2-re megnyert meccsen megsérült a térdszalagja. Megműtötték, napokig kórházban volt, a Barca pedig akkor azt közölte, hogy négy hónapot kell kihagynia. Később kiderült, hogy újabb beavatkozásra lesz szükség, amelyre júniusban került sor.

A tinédzser futballista 2019 augusztusában lett a katalán klub történetének legfiatalabb bajnoki gólszerzője, amikor az Osasuna ellen betalált, majd egy évvel később, tavaly szeptemberben, az ukránok ellen a spanyol válogatottban is korrekorderré vált.

 


 

Legfrissebb hírek

Raphinha vezérletével a Betis ellen is megőrizte hibátlan hazai mérlegét a Barcelona

Spanyol labdarúgás
7 órája

Antoine Griezmann gólpasszal búcsúzott a Metropolitanótól; Vinícius Júnior góljával nyert a Real Madrid

Spanyol labdarúgás
9 órája

Királyi összeomlás – Cselőtei Márk publicisztikája

Spanyol labdarúgás
2026.05.16. 23:10

Robert Lewandowski az idény végén távozik a Barcelonától – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2026.05.16. 13:33

Marca: 99.9 százalék, hogy Mourinho lesz a Real Madrid új vezetőedzője

Spanyol labdarúgás
2026.05.15. 23:08

Dupla Tízes: mennie kellene Péreznek? – így ment tönkre minden a Real Madridnál

Spanyol labdarúgás
2026.05.15. 18:18

Mbappé: Arbeloa azt mondta, negyedik számú támadó vagyok

Spanyol labdarúgás
2026.05.15. 09:32

Tét nélküli meccsen, szurkolói tiltakozás közepette verte a már kiesett Oviedót a Real Madrid

Spanyol labdarúgás
2026.05.14. 23:24
Ezek is érdekelhetik