Real: egy bombaajánlattal a Chelsea csap le C. Ronaldóra?

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2014.09.11. 09:37
null
Mou és CR újra egy csapatban? (Fotó: Reuters)
Több helyről érkező, egyelőre meg nem erősített angol lapértesülések szerint hatalmas meglepetésre José Mourinho is le szeretne csapni a 2015-ös nyári átigazolási időszakban korábbi játékosára, a madridi Cristiano Ronaldóra.

Könnyen lehet, hogy csak a pletykákra épül az egész sztori, de el kell ismerni, CR távozása egyre inkább a levegőben van.

A madridiakról a véleményét mostanában ritkán eltitkoló portugál klasszis a nyáron még korábbi együttesét, a nyáron nagybevásárlást rendező Manchester Unitedet emlegette, és elmondta – már sokadszor –, szívesen visszatérne egyszer a „vörös ördögökhöz".

Jöttek is azonnal a kétes forrásokból származó sajtóhírek, és az angolok rögtön el is adták 70 millió euróért a 30. születésnapját februárban ünneplő támadót Louis van Gaaléknak.

Bár a manchesteriek biztosan örülnének neki, az ügy, úgy tűnik, azért nem ilyen egyszerű. Sem a jövőbe, sem CR fejébe nem látunk bele, így egyelőre ezek csak találgatások, de felbukkant egy újabb név is, bejelentkezett José Mourinho is az angolok szerint.

A Chelsea vezetősége kicsit mélyebbre nyúlna a zsebbe, és az Express riportja szerint akár 75 millió eurót is kifizetnének a portugálért, aki 94 millióért érkezett Madridba, sőt a fizetését is megemelnék szerény heti 290 ezer fontra. A számokba jobb nem is belegondolni, de ez nagyjából azt jelentené, hogy CR napi 16 millió forintot keresne...

Jorge Mendes újra összehozhatja kedvenceit (Fotó: Reuters)
Jorge Mendes újra összehozhatja kedvenceit (Fotó: Reuters)

Bár a transzfer egyelőre elég valószínűtlennek tűnik, nem lehet semmibe venni a pletykát, hiszen abban a spanyolok is egyetértenek az angolokkal, hogy Cristiano Ronaldo ügynöke, Jorge Mendes mindenképpen szeretné ügyfelét a közeljövőben eladni, és könnyen lehet, hogy azt sem bánná, ha másik kedvencével, José Mourinhóval kerülne újra egy csapatba...

Legfrissebb hírek

Cristiano Ronaldo nem utazik el a portugál válogatottal Amerikába

Foci vb 2026
2026.03.20. 14:35

Gyász: elhunyt José Mourinho egykori kapusedzője

Minden más foci
2026.03.20. 13:00

Cristiano Ronaldo Madridba utazik, sérülése súlyosabb a vártnál

Minden más foci
2026.03.06. 17:15

Kiderült, Cristiano Ronaldo combizomsérülést szenvedett

Minden más foci
2026.03.03. 19:24

Fájdalmas összeg: 79 millió eurót költött menesztett vezetőedzőire a Man. United

Angol labdarúgás
2026.02.27. 14:33

Cristiano Ronaldo részesedést vásárolt az UD Almeríában

Spanyol labdarúgás
2026.02.26. 11:14

„Az első félidőben lenyomott minket a Benfica” – Álvaro Arbeloa a Real Madrid továbbjutása után

Bajnokok Ligája
2026.02.26. 07:51

Mourinhót szupersztárként fogadták Madridban, Vinícius Júniorról is kérdezték – videó

Bajnokok Ligája
2026.02.25. 12:21
Ezek is érdekelhetik