Röplabda: gálával zárta az Eb-selejtezőket női válogatottunk

Vágólapra másolva!
2022.09.10. 20:52
Magabiztos, háromjátszmás győzelmet aratott befejezésként a magyar női röplabda-válogatott Békéscsabán Portugália ellen. A mieink így 13 ponttal zártak selejtezőcsoportjuk második helyén, és biztosították helyüket a jövő évi Európa-bajnokság mezőnyében. A meccs legeredményesebb játékosa a csapatkapitány, Szakmáry Gréta lett 13 ponttal.
A mieink magabiztos, 3:0-s sikerrel fejezték be szereplésüket 
A KÉPRE KATTINTVA GALÉRIA NYÍLIK (Fotók: Kovács Péter)
A mieink magabiztos, 3:0-s sikerrel fejezték be szereplésüket A KÉPRE KATTINTVA GALÉRIA NYÍLIK (Fotók: Kovács Péter)

 

Igazi gálameccsre készület a szurkolók és a csapatok is a Békéscsabai Városi Sportcsarnokban, hiszem már egyik csapat számára sem volt tétje a találkozónak: a mieink már a 4. fordulót követően biztosították helyüket a jövő évi Eb-n, míg szerdán az is eldőlt, hogy a 2. helyen végeznek a csoportban, míg a portugálok biztos harmadikak.

Bár a meccs első két pontját a vendégek szerezték, a mieink gyorsan fordítottak és 6:3-nál már időt is kellett kérnie Hugo Silvának. A mieink azonban ezt követően sem álltak le, hanem a csapatkapitány, Szakmáry Gréti vezérletével egyre jobban elhúztak. Egyszer, 10:8-ra még visszazárkóztak a portugálok, de kisvártatva már megint 18:11-et mutatott az eredményjelző. Remekül működött a mieink blokkja, különösen az új békéscsabai szerzemény, Pintér Andrea volt elemében, de a másik csabai játékos, Bagyinka Fanni is áttett egy labdát másodikra. Végül nyolc szettlabdája is volt a mieinknek, s bár egy blokkérintéses Challenggel megpróbálkoztak a vendégek, miután kiderült, hogy erről szó sem volt, így egy portugál out ütéssel zárult a játszma (25:26).

A második játszmában viszont 8:8-ig tartották magukat a vendégek, azonban ezt követően egy 4:0-s magyar sorozat következett, s hiába az időkérés, rövidesen meg is duplázódott a különbség. Andreas Vollmer elkezdett cserélni, s Petőváry Panni és Török Kata is egyből feliratkozott a pontszerzők közé. Ezúttal hét játszmalabdája volt a mieinknek, s Petőváry ászával gyorsan le is zártuk ezt a felvonást is (25:17).

A harmadik játszmára bent maradt Török és Fábián, a szettet viszont a vendégek kezdték 3:0-val. Na, nem sokáig örülhettek, mert 4:4-nél már egyenlő volt az állás, 7:6-ra pedig már a mieink vezettek, 8:8 után pedig megint egy 4:0-s magyar sorozat és egy portugál időkérés következett. Azonban ez sem törte meg a mieink lendületét, 18:12-nél Gyimes Zsófia is beállt, majd, amikor Fábián is blokkolt egyet, akkor már Andreas Vollmer is adott egy elismerő pacsit neki. Bár a végén a vendégek egy kicsit kozmetikáztak az eredményen, de Szakmáry blokkjával hét meccslabdája is volt a mieinknek, s mivel a portugálok támadása után a labda az antennát is érte, megint sikerült egyből kihasználni az elsőt (25:17).

NŐI RÖPLABDA EB-SELEJTEZŐ
C-CSOPORT, 6. FORDULÓ
Magyarország–Portugália 3:0 (16, 17, 17)
Békéscsaba, 1600
néző. V: Nastase (román), Porvaznik (szlovák)
MAGYARORSZÁG: Bagyinka 3, Szakmáry 13, Papp 4, Németh 8, Kiss G. 5, Pintér 5. Csere: Tóth F., Juhár (liberók), Fábián 3, Petőváry 3, Török 2, Gyimes 1. Szövetségi kapitány: Andreas Vollmer PORTUGÁLIA: Coelho 2, Moura 5, Kavalenka 5, Maia 8, Cavalcanti 5, Durao 1. Csere: Rodrigues, Resende (liberók), Lopes 4, Clemente 6, Figueiras 1, Rodrigues 1. Szövetségi kapitány: Hugo Silva
MESTERMÉRLEG
Andreas Vollmer:
– Kicsit idegesen kezdtünk, de aztán sikerült stabilizálni a játékunkat. Fantasztikus volt a hangulat, és ez így méltó lezárása volt a selejtezősorozatnak.
Hugo Silva: – Nagyon fiatal a csapatunk, így természetesen a játékunkban benne vannak még a hibák. A tapasztaltabb és erőseb magyar válogatott kihasználta, hogy hullámzóan teljesítettünk. Ettől függetlenül hiszek az együttesünkben és abban, hogy van jövőnk.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik