Női röplabda Extraliga: hosszabbított vezetőedzőjével a címvédő Vasas

2025.04.03. 09:18
Karmen Kocar, másodedző (balra) és Jannisz Atanaszopulosz, vezetőedző is hosszabbított a Vasas Óbudával (Fotó: vasasvolleyball.hu)
A Vasas Óbuda női röplabdacsapata egy évvel, 2027 nyaráig meghosszabbította Jannisz Atanaszopulosz vezetőedző szerződését.

A Magyar Kupa-győztes, bajnoki címvédő fővárosiak klubhonlapjának csütörtöki bejelentésében a görög szakember kiemelte, megtisztelő számára, hogy a vezetőség bízik benne, és mivel ő is jól érzi magát, így sor kerülhetett az eredetileg jövő nyáron lejáró szerződésének meghosszabbítására.

„Szerintem kívülről is látszik, hogy tudatosan építkezünk, évről évre jobb eredményeket tudunk elérni a nemzetközi kupaporondon. A klubnál mindenki egy irányba tart, jó (szak)emberek dolgoznak a Vasasnál, hiszek abban, hogy tudunk még ennél is többet adni egymásnak” – jelentette ki a 46 éves tréner, akivel 2021-es Magyarországra érkezése óta a Vasas hazai porondon minden aranyérmet (négy MK és három bajnoki cím) begyűjtött, emellett egyszer-egyszer megnyerte a Közép-európai Ligát, illetve a regionális szervezet Szuperkupáját is, továbbá idén CEV Kupa-elődöntőbe vezette a fővárosiakat.

„A filozófiám eddig is az volt, hogy a csapat mindenek felett áll, és ez ezután sem fog megváltozni. Egyedül senki nem nyer semmit, a továbbiakban is azon leszünk, hogy megfelelő elegyet alkossunk a minőségi külföldi és a legjobb, legtehetségesebb magyar játékosokból, akik emberileg is beleillenek az elképzeléseinkbe. Remélem, akikkel évek óta dolgozom, nemcsak jobb játékosok, de jobb emberek is lettek, és akárcsak én, ők is mindennap tanulnak valamit és fejlődnek” – hangsúlyozta a tréner.

A Vasas azt is közölte, hogy szlovén másodedzője, Karmen Kocar is marad az együttes kötelékében, ő jövő nyárig hosszabbított a klubbal.

 

Legfrissebb hírek

Női röplabda: olasz vezetőedzővel folytatja a bajnok Vasas Óbuda

Röplabda
Tegnap, 10:16

Női röplabda Extraliga: az összes légiós, közte a bajnokság pontkirálynője is távozik Nyíregyházáról

Röplabda
2026.04.30. 16:07

A MÁV Előre nyerte az alsóházi derbit a női röplabda Extraligában

Röplabda
2026.04.29. 22:22

Hollósy László: Gyémántokat találtunk

Röplabda
2026.04.28. 20:24

Női röplabda Extraliga: elköszönt nyolc játékosától az ezüstérmes Kaposvár

Röplabda
2026.04.27. 12:09

Női röplabda Extraliga: magabiztos fehérvári siker a Vasas SC ellen

Röplabda
2026.04.25. 17:57

Nyíregyházán is kikapott a sereghajtó Szent Benedek a női röpi Extraligában

Röplabda
2026.04.24. 19:38

Hollósy László megismételhetetlennek tartja a Suhl röplabdacsapatának duplázását

Röplabda
2026.04.23. 16:59
Ezek is érdekelhetik