Női röpi Extraliga: söpréssel jutott elődöntőbe a Vasas

Vágólapra másolva!
2023.03.30. 21:01
null
Simán elődöntős a Vasas (Fotó: Koncz Márton, archív)
A Vasas Óbuda a papírformának megfelelően legyőzte az MTK Budapest együttesét csütörtökön, így a Szent Benedek RA és a Swietelsky-Békéscsaba után harmadikként bejutott a női röplabda Extraliga elődöntőjébe.


Az egyik csapat harmadik sikeréig tartó párharc mindhárom mérkőzését 3–0-ra nyerte a címvédő és alapszakaszgyőztes Vasas, amely az elődöntőben a Fatum-Nyíregyháza–KNRC párharc győztesével fog összecsapni a döntőbe jutásért.

A másik ágon az SZBRA és a Békéscsaba találkozik majd egymással az elődöntőben.

RÖPLABDA
NŐI EXTRALIGA
Negyeddöntő, 3. mérkőzés

Vasas Óbuda–MTK Budapest 3:0 (20, 18, 21)
Folyondár utca, 181 néző. V: Szarka, Sík.
VASAS: Török K. 2, Kump 11, Bannister 5, Bojko 17, Abdulazimova 8, Fábián. Csere: Juhár, Szalai (liberók), Jámbor 6, Vezsenyi 2, Szkripak 1, Papp 1. Vezetőedző: Jannisz Atanaszopulosz.
MTK: Szabó L. 8, Garai 3, Aszonja 15, Tatár 6, Costa 4, Berkó 2. Csere: Weidemann, Divényi (liberók), Briga. Vezetőedző: Leiszt Máté.
MESTERMÉRLEG
Jannisz Atanaszopulosz:
– Örülök, hogy ez a mai mérkőzés ilyen szoros csatát hozott, és Aliz, valamint Cili is jó teljesítménnyel hálálta meg a bizalmat. Utóbbi első rájátszásmeccsén játszott remekül, mindketten megmutatták, hogy számíthatunk rájuk. Több olyan hibát is lekövettünk, amit nem lett volna szabad, de mivel ebben a felállásban még nem röplabdáztunk, ez benne volt a mai mérkőzésben. Örülök, hogy 3:0-val zártuk a mai találkozót és a párharcot is, így teljesítettük a következő célunkat. Mostantól arra fókuszálunk, hogy bejussunk a fináléba.
Leiszt Máté: – Jó minőségűen röplabdáztunk a mai mérkőzésen, ám úgy érzem még ennél is több lehetett volna a meccsben. A jövő szempontjából viszont nagyon fontos, hiszen bebizonyítottuk, hogy jó úton járunk. Mostantól csak az előttünk álló feladatokra tekintünk és készülünk a következő fordulóra az UTE ellen. Gratulálok a Vasas Óbuda csapatának és sok sikert kívánunk a továbbiakban!
A párharcot 3:0-ra a Vasas nyerte.

Legfrissebb hírek

Németh Hunor megmutatná, hogy készen áll a felnőttfutballra

Labdarúgó NB I
4 órája

Azt MTK szerződtette a Puskás Akadémia fiatal védőjét

Labdarúgó NB I
Tegnap, 11:32

Molnár Rajmund a bombagóljáról: külön öröm, hogy a Ferencváros ellen is tudok villogni

Labdarúgó NB I
2025.07.27. 10:45

Robbie Keane dicsérte a magyar játékosokat, Ötvöst látta a Ferencváros legjobbjának

Labdarúgó NB I
2025.07.27. 08:54

Nem bírt egymással az MTK és a Ferencváros a 228. bajnoki örökrangadón

Labdarúgó NB I
2025.07.26. 22:14

Kosznovszky Márk a Portsmouthban folytatja – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.07.25. 17:26

A Leicester City-hálózatnak adta kölcsön tehetségét az MTK – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.07.16. 09:30

Röplabda: nehéz ellenfeleket kaptak a magyar csapatok a BL-ben

Röplabda
2025.07.15. 14:52
Ezek is érdekelhetik