Serie A: nem tudta kihasználni a helyzeteit az Inter – nyert a Fiorentina

S. B.S. B.
Vágólapra másolva!
2023.04.01. 20:04
null
Lukaku nem tudott élni a lehetőségeivel (Fotó: AFP)
Az Inter 1–0-s vereséget szenvedett a Fiorentinától, míg az Atalanta 3–1-es győzelmet aratott a Cremonese otthonában az olasz labdarúgó-bajnokság (Serie A) 28. fordulójában, szombaton.

INTERNAZIONALE–FIORENTINA

Az első félidő gól nélkül zárult, de azt nem lehetett mondani, hogy helyzetek sem voltak a találkozó szünetéig. Az Interből Romelo Lukaku, míg a Fiorentinából Gaetano Castrovilli volt veszélyes többször is – Lukaku egyszer teljesen egyedül állt az üres kapuval szemben –, gólig azonban egyik gárda sem jutott el.

A második játékrészben azonban megtört a jég. Giacomo Bonaventura az 53. percben egy kipattanó labdát fejelt kapásból a kapu bal oldalába, ezzel megszerezve a meccs első – és egyben egyetlen – találatát. A mérkőzés végéig ugyan az Inter továbbra is képes volt folyamatosan nyomás alatt tartani a vendégek kapuját, de egyszerűen nem tudta pontosan befejezni az akcióit, így a Fiorentinánál landolt a három pont.

A milánóiak sorozatban a harmadik vereségüket szenvedték el a bajnokságban, míg a Fiorentina megszakítás nélkül ötödször nyert.

CREMONESE–ATALANTA

A meglehetősen eseménytelenül induló meccsen az első gólra a félidő majdnem legvégéig kellett várni. Marten de Roon a 44. percben érkezett jó ütemben a beadott labdára, amit ezt követően könnyedén ellőtt a hazaiak kapusa mellett, hogy megszerezze a vezetést.

A folytatásban az első játékrésznél sokkal több helyzetet alakítottak ki a csapatok. A hátrány jó hatással volt a sereghajtóra, amely az 55. percben kiharcolt egy tizenegyest, amit Daniel Ciofani biztos lábbal értékesíteni is tudott. Az összecsapás végén azonban már nem tudta tartani magát a hazai gárda. Először Jérémie Boga Rasmus Höjlund pontos beadását gurította hidegvérrel a bal alsóba, majd a 93. percben Ademola Lookman talált a kapuba, bebiztosítva ezzel a vendégek győzelmét.

OLASZ SERIE A
28. FORDULÓ
Cremonese–Atalanta 1–3
(Ciofani 55. – 11-esből, ill. De Roon 44., Boga 73., Lookman 90+3)
Internazionale–Fiorentina 0–1 (Bonaventura 53.)

KÉSŐBB
20.45: Juventus–Hellas Verona (Tv: Sport1)

VASÁRNAP
12.30: Bologna–Udinese (Tv: Sport1)
15.00: Monza–Lazio (Tv: Sport1)
15.00: Spezia–Salernitana
18.00: Roma–Sampdoria (Tv: Sport1)
20.45: Napoli–Milan (Tv: Sport1)

HÉTFŐ
18.30: Empoli–Lecce
20.45: Sassuolo–Torino

AZ ÁLLÁS
1. Napoli 27 23 2 2 64–16 +48 71
2. Lazio 27 15 7 5 42–19 +23 52
3. Internazionale 28 16 2 10 47–32 +15 50
4. Atalanta 28 14 6 8 47–32 +15 48
5. Milan 27 14 6 7 44–36 +8 48
6. Roma 27 14 5 8 35–26 +9 47
7. Juventus 27 17 5 5 45–22 +23 41
8. Fiorentina 28 11 7 10 33–31 +2 40
9. Udinese 27 9 11 7 37–31 +6 38
10. Bologna 27 10 7 10 33–36 –3 37
11. Torino 27 10 7 10 29–33 –4 37
12. Sassuolo 27 10 6 11 35–40 –5 36
13. Monza 27 9 7 11 32–37 –5 34
14. Empoli 27 6 10 11 24–36 –12 28
15. Lecce 27 6 9 12 24–32 –8 27
16. Salernitana 27 6 9 12 31–47 –16 27
17. Spezia 27 5 9 13 23–43 –20 24
18. Verona 27 4 7 16 22–41 –19 19
19. Sampdoria 27 3 6 18 16–44 –28 15
20. Cremonese 28 1 10 17 23–52 –29 13
Pontlevonások: Juventus 15 pont
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik