S. B.
2023.09.24 20:02 Frissítve: 2023.09.25 00:46

Serie A: nem tudott nyerni a Napoli a Bologna otthonában

Az olasz élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Serie A) 5. fordulójában a Napoli és a Bologna 0–0-s, míg a Roma és a Torino 1–1-es döntetlent játszott egymással.

 

Nem tudta legyőzni a Napoli a Bolognát (Fotó: Twitter/Napoli)

Arra lehetett számítani, hogy a Napoli kontrollálja majd a találkozót, de még így is meglepő volt, mennyire visszahúzódott a Bologna. Hiába támadtak a címvédők agresszívan, egyszerűen nem tudták pontosan befejezni a támadásaikat, ráadásul a szerencse sem állt az oldalukra, több labdájuk is kifelé pattant a kapufáról. A hazaiak mindössze háromszor rúgtak kapura a teljes mérkőzés alatt, de a pontszerzéshez nem is volt ennél többre szükség. 

Sokáig úgy tűnt, a Torino és a Roma sem bír el egymással, ám a 68. percben megtört a jég. Több-kevesebb szerencsével ugyan, de eljuttatták a vendégek a labdát Romelu Lukakuhoz, aki szépen gurította azt be a bal alsóba, megszerezve ezzel a meccs első találatát. A folytatásban a hazaiak is gyorsan összeszedték magukat, és a 85. percben Duván Zapata góljával rgyenlítettek, így csak egy ponttal távozhattak tőlük a rómaiak.

OLASZ SERIE A
5. FORDULÓ
Bologna–Napoli
0–0
Torino–Roma 1–1 (Zapata 85., ill. R. Lukaku 68.)

KORÁBBAN
Empoli–Internazionale 0–1 (Dimarco 51.)
Atalanta–Cagliari 2–0 (Lookman 33., Pasalic 76.)
Udinese–Fiorentina 0–2
(Quarta 32., Bonaventura 90+2.)

SZOMBATON JÁTSZOTTÁK
Sassuolo–Juventus 4–2 (Laurienté 12., Berardi 41., Pinamonti 82., Gatti 90+5. – öngól, ill. Vina 21. – öngól, F. Chiesa 78.)
Lazio–Monza 1–1 (Immobile 12. – 11-esből, ill. Gagliardini 36.)

Milan–Hellas Verona 1–0 (Rafael Leao 8.)  

PÉNTEKEN JÁTSZOTTÁK
Salernitana–Frosinone 1–1 (Cabral 52., ill. Romagnoli 12.)
Lecce–Genoa 1–0
(Oudin 83.)

 AZ ÁLLÁS
  1. Internazionale 5 5 14–1 +13  15
  2. Milan 5 4 1 10–7 +3  12
  3. Lecce 5 3 2 8–4 +4  11
  4. Juventus 5 3 1 1 11–6 +5  10
  5. Fiorentina 5 3 1 1 11–9 +2  10
  6. Atalanta 5 3 2 10–5 +5  9
  7. Napoli 5 2 2 1 8–5 +3  8
  8. Frosinone 5 2 2 1 8–7 +1  8
  9. Torino 5 2 2 1 6–5 +1  8
10. Verona 5 2 1 2 4–5 –1  7
11. Bologna 5 1 3 1 3–4 –1  6
12. Sassuolo 5 2 3 9–11 –2  6
13. Roma 5 1 2 2 12–7 +5  5
14. Monza 5 1 2 2 4–7 –3  5
15. Lazio 5 1 1 3 5–8 –3  4
16. Genoa 5 1 1 3 4–8 –4  4
17. Salernitana 5 3 2 4–9 –5  3
18. Udinese 5 3 2 1–6 –5  3
19. Cagliari 5 2 3 1–6 –5  2
20. Empoli 5 5 0–13 –13  0
2023.12.03 08:01:57

Olasz labdarúgás nemzetisport.hu

Nagyon nem ment a címvédőnek; visszavette az első helyet a Juventustól a milánói csapat.

2023.11.26 16:30:28

Olasz labdarúgás nemzetisport.hu

Már az első félidőben kialakult a végeredmény, a második félidő csalódást keltő játékot hozott.

2023.10.28 19:44:26

Olasz labdarúgás nemzetisport.hu

A Napoli grúz támadója, Kvarachelia a lefújás előtti másodpercekben meccslabdát rontott.

2023.10.22 10:03:29

Olasz labdarúgás nemzetisport.hu

Csak éppen most a torinóiaknak szerezte meg a győzelmet – sokba került a piros lap a Milannak, nagyot lépett előre a Juve.

2023.10.12 13:01:03

Olasz labdarúgás nemzetisport.hu

A 124 oldalas kötet stílusa éppen olyan, amilyen minden idők egyik legjobb védőjének játéka is volt.