Serie A: „Ha jól vagyok, én vagyok a legerősebb” – Ibrahimovic

D. S. B.D. S. B.
Vágólapra másolva!
2023.02.27. 11:18
null
Zlatan Ibrahimovic nehéz időszak után tért vissza a Milanba (Fotó: Getty Images)
Mint arról beszámoltunk, az olasz élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Serie A) 24. fordulójában az Atalanta elleni győztes (2–0) meccsen tért vissza súlyos sérüléséből Zlatan Ibrahimovic. A svéd csatár a mérkőzés után a DAZN-nek hosszasan beszélt az elmúlt időszakról, Mino Raiola haláláról, saját jövőjéről és arról is, hogy gyakorlatilag ingyen játszik.

A 41 éves Ibrahimovic hangsúlyozta, a rajongók motiválják, hogy folytassa pályafutását, s úgy érzi, van még benne néhány év.

„Sokat szenvedtem, különösen a 2021–2022-es idény második felében. Szerettem volna segíteni, de nem voltam jól, így ezt nem tudtam megtenni. Végül megnyertük a scudettót, de sohasem szenvedtem még így. Aztán Raiola (Mino Raiola, Zlatan Ibrahimovic korábbi ügynöke – a szerk.) halála lelkileg is mindent megnehezített. Ha jól vagyok, akkor én vagyok a legerősebb” – emlékezett vissza Zlatan Ibrahimovic, aki arról is beszélt, csak néhány edzés után játszott 15 percet az Atalanta ellen.

„Képzelje el, mi lesz, ha többet készülök. Nem úgy tűnt, hogy egy év és két hónap telt el azóta, hogy utoljára labdába értem” – hangsúlyozta szokás szerint önbizalomtól duzzadva a svéd támadó, aki 2022 februárja óta kilenc mérkőzésen összesen 119 percet töltött a pályán, s legutóbb a 2022. május 22-én rendezett Sassuolo elleni bajnokin játszott.

A 41 éves támadó a Milan legidősebb játékosa a Serie A-ban, de szeretne a jövőben is fontos labdarúgója lenni a klubnak.

„Ha nem tűzök ki magam elé célokat, akkor ellazulok és úgy érzem, a múlthoz tartozom. Nem, én a jelen része vagyok és szeretnék harcolni a játékpercekért. Nem azért vagyok itt, mint öt vagy tíz éve, hanem azért, amit most csinálok. Ha nem tudok jól teljesíteni, vagy úgy gondolom, hogy csak az utolsó percekben kell játszanom, akkor inkább otthon maradok, az egész meccsen a pályán szeretnék lenni” – húzta alá Ibrahimovic, aki végezetül elmondta, belement abba, hogy csökkentsék a fizetésért azért, hogy Rafael Leao új szerződést kapjon a Milannál.

„Gyakorlatilag én ingyen játszom. Ha szeretnéd a házamat, oda tudom adni” – jegyezte meg Ibrahimovic.

 

OLASZORSZÁG, SERIE A
24. FORDULÓ
VASÁRNAP

Salernitana–Monza 3–0 (L. Coulibaly 52., Kasztanosz 66., Candreva 71.)
Kiállítva: Donati (Monza, 87.)
Udinese–Spezia 2–2 (Beto 22., Pereyra 55., ill. Nzola 6., 72.)
Bologna–Internazionale 1–0 (Orsolini 76.)

Szombat
Empoli–Napoli 0–2
(Ismajli 17. – öngól, Osimhen 28.)
Kiállítva: Rui (Napoli, 67.)
Lecce–Sassuolo 0–1 (Thorstvedt 65.)

Hétfő
18.30: Hellas Verona–Fiorentina (Tv: Sport1)
20.45: Lazio–Sampdoria (Tv: Sport1)

Kedd
18.30: Cremonese–Roma (Tv: Sport2)
20.45: Juventus–Torino (Tv: Sport2)

AZ ÁLLÁS
1. Napoli 24 21 2 1 58–15 +43 65
2. Internazionale 24 15 2 7 44–28 +16 47
3. Milan 24 14 5 5 41–30 +11 47
4. Roma 23 13 5 5 30–19 +11 44
5. Lazio 23 12 6 5 39–19 +20 42
6. Atalanta 24 12 5 7 42–28 +14 41
7. Bologna 24 10 5 9 31–33 –2 35
8. Juventus 23 14 5 4 36–17 +19 32
9. Udinese 24 7 10 7 33–30 +3 31
10. Torino 23 8 7 8 24–25 –1 31
11. Monza 24 8 6 10 29–32 –3 30
12. Empoli 24 6 10 8 22–31 –9 28
13. Lecce 24 6 9 9 24–27 –3 27
14. Sassuolo 24 7 6 11 27–35 –8 27
15. Fiorentina 23 6 7 10 24–30 –6 25
16. Salernitana 24 5 7 12 26–45 –19 22
17. Spezia 24 4 8 12 21–41 –20 20
18. Verona 23 4 5 14 20–34 –14 17
19. Sampdoria 23 2 5 16 11–38 –27 11
20. Cremonese 23 9 14 17–42 –25 9

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik