Serie A: emberelőnyben nyerte meg a városi derbit a Lazio

B. A.B. A.
Vágólapra másolva!
2023.03.19. 19:59
null
Zaccagni góljával nyerte a városi derbit a Lazio (Fotó: Getty Images)
A római városi rangadón a Lazio 1–0-ra nyert a 60 percen át emberhátrányban játszó Roma ellen az olasz élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Serie A) 27. fordulójában.

Az első félidőben kevés valódi lehetőséget tudtak kidolgozni a csapatok, mindkét félnek inkább távoli kísérletei voltak. Gól nem volt, kiállítás azonban igen. Roger Ibanez a 32. percben megkapta a második sárga lapját, így a brazil idő előtt fejezte be a 100. Serie A-s meccsét.

A második játékrészben próbált többet támadni a Lazio. Az 52. percben Luis Alberto léc alá tartó távoli lövését Rui Patrício hárította, majd Pedro sem tudott gólt szerezni tíz perccel később.

A 65. percben meglett az emberelőny és a hazai nyomás eredménye. Luis Alberto passzolt Mattia Zaccagnihoz, aki a hosszú sarokba tekert, így a Lazio megszerezte a vezetést. 1–0

Két perccel később majdnem egyenlített a Roma, miután a tizenhatoson belüli kavarodás végén Nicolo Casale szerencsétlen mozdulattal a saját kapujába talált. A játékvezető azonban a VAR segítségével les miatt érvénytelenítette a találatot.

A Roma nem tudott kiegyenlíteni, hiába érkezett többek között Tammy Abraham és Stephan El Shaarawy is. A Lazio a 2011–2012-es idény után ismét megnyerte mindkét római rangadót, így öt pontra nőtt a különbség a két fővárosi csapat között.

OLASZ SERIE A
27. FORDULÓ
Lazio–Roma 1–0 (Zaccagni 65.)
Kiállítva:
Marusic (Lazio, 90+7.) ill. Ibanez (Roma, 32.), Cristante (Roma 90+7.)

Korábban
Sampdoria–Verona 3–1 (Gabbiadini 24., 36., Zanoli 90+8., ill. Faraoni 89.)
Fiorentina–Lecce 1–0 (Gallo 27. – öngól)
Torino–Napoli 0–4 (Osimhen 9., 51., Kvarachelia 35., Ndombelé 68.)

Később
20.45: Internazionale–Juventus (Tv: Sport2)

Szombaton játszották
Udinese–Milan 3–1 (Pereyra 9., Beto 45+5., Ehizibue 70., ill. Ibrahimovic 45+3. – 11-esből)
Salernitana–Bologna 2–2 (Pirola 7., Dia 64., ill. Ferguson 11., Likojannisz 73.)
Monza–Cremonese 1–1
(Carlos Augusto 69., ill. Ciofani 61.)

Pénteken játszották
Sassuolo–Spezia 1–0
(Berardi 71. – 11-esből)
Atalanta–Empoli 2–1 (De Roon 58., Höjlund 86., ill. Ebuehi 43.)

AZ ÁLLÁS
1. Napoli 27 23 2 2 64–16 +48 71
2. Lazio 27 15 7 5 42–19 +23 52
3. Internazionale 26 16 2 8 47–30 +17 50
4. Milan 27 14 6 7 44–36 +8 48
5. Roma 27 14 5 8 35–26 +9 47
6. Atalanta 27 13 6 8 44–31 +13 45
7. Juventus 26 16 5 5 44–22 +22 38
8. Udinese 27 9 11 7 37–31 +6 38
9. Fiorentina 27 10 7 10 32–31 +1 37
10. Bologna 27 10 7 10 33–36 –3 37
11. Torino 27 10 7 10 29–33 –4 37
12. Sassuolo 27 10 6 11 35–40 –5 36
13. Monza 27 9 7 11 32–37 –5 34
14. Empoli 27 6 10 11 24–36 –12 28
15. Lecce 27 6 9 12 24–32 –8 27
16. Salernitana 27 6 9 12 31–47 –16 27
17. Spezia 27 5 9 13 23–43 –20 24
18. Verona 27 4 7 16 22–41 –19 19
19. Sampdoria 27 3 6 18 16–44 –28 15
20. Cremonese 27 1 10 16 22–49 –27 13
Pontlevonások:Juventus 15 pont

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik