Serie A: 20! Továbbra sem képes meccset nyerni a Genoa

P. K.P. K.
Vágólapra másolva!
2022.01.22. 17:00
null
Mattia Destro bosszankodhat, ezúttal sem tudott győzni a Genoa (Fotó: Getty Images)
Az olasz élvonalbeli labdarúgó-bajnokság, a Serie A szombati első mérkőzésén, a Genoa–Udinese találkozón nem született gól, így immár 20 meccs óta tart a hazaiak bajnoki nyeretlensége.

 

A Genoa–Udinese mérkőzés előtt mindkét csapat abban bízhatott, hogy megtöri rossz szériáját. A tabellán a 19. helyen álló hazaiak a szeptemberi, Cagliari elleni idegenbeli győzelmükön kívül továbbra sem nyertek a ligában, és a legutóbbi két meccsüket el is veszítették, de az Udinese is két vesztes bajnoki után, a 15. helyről várta az összecsapást.

A nem túl eseménydús találkozón a hazaiak csatára, Kelvin Yeboah állt legközelebb a gólhoz, ám a próbálkozását két alkalommal is bravúrral védte Marco Silvestri kapus, így maradt a gól nélküli döntetlen (ahogy a két gárda őszi ütközetén is) – még úgy is, hogy a 79. perctől az előbb szabálytalankodó, majd fölöslegesen reklamáló Andrea Cambiaso kiállítása után tíz emberrel játszott a Genoa –, amellyel egyik fél sem lehet igazán elégedett.

OLASZ SERIE A
23. FORDULÓ
Genoa–Udinese 0–0

KÉSŐBB
18.00: Internazionale–Venezia (Tv: Sport2)
20.45: Lazio–Atalanta (Tv: Sport2)

VASÁRNAP
12.30:
Cagliari–Fiorentina (Tv: Sport2)
15.00: Napoli–Salernitana (Tv: Sport2)
15.00: Spezia–Sampdoria
15.00: Torino–Sassuolo
18.00: Empoli–Roma (Tv: Sport2)
20.45: Milan–Juventus (Tv: Sport2)

PÉNTEKEN RENDEZTÉK
Verona–Bologna 2–1 (Caprari 38., Kalinic 85., ill. Orsolini 14.)

Az állás
1. Internazionale 21 15 5 1 51–16 +35 50
2. Milan 22 15 3 4 47–25 +22 48
3. Napoli 22 14 4 4 39–15 +24 46
4. Atalanta 21 12 6 3 44–26 +18 42
5. Juventus 22 12 5 5 34–21 +13 41
6. Fiorentina 21 11 2 8 40–29 +11 35
7. Roma 22 11 2 9 36–28 +8 35
8. Lazio 22 10 5 7 46–39 +7 35
9. Verona 23 9 6 8 43–38 +5 33
10. Torino 21 9 4 8 29–20 +9 31
11. Empoli 22 8 5 9 35–43 –8 29
12. Sassuolo 22 7 7 8 38–37 +1 28
13. Bologna 22 8 3 11 29–37 –8 27
14. Spezia 22 6 4 12 23–42 –19 22
15. Udinese 21 4 9 8 28–36 –8 21
16. Sampdoria 22 5 5 12 29–40 –11 20
17. Venezia 21 4 6 11 19–38 –19 18
18. Cagliari 22 3 7 12 21–43 –22 16
19. Genoa 23 1 10 12 20–45 –25 13
20. Salernitana 20 3 2 15 13–46 –33 11
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik