MTI
2017.07.17 20:28 Frissítve: 2017.07.17 20:45

Olaszország: Totti hivatalosan bejelentette a visszavonulását

Francesco Totti hivatalosan is bejelentette, hogy befejezte labdarúgó-pályafutását.

 

„Életem első részének futballistaként vége, most egy sokkal fontosabb kezdődik” – írta közösségi oldalán a 40 éves csatár, akinek visszavonulását mindenki biztosra vette azok után, hogy egyetlen klubja, az AS Roma elbúcsúztatta az előző szezon utolsó fordulójában.

Az olasz válogatottal 2006-ban világbajnok klasszis közölte, hogy új életét az első lépésről kezdi, ezért időt kér, amíg kialakul, melyik szerep illik hozzá a legjobban. Leszögezte, teljes mértékben a klub rendelkezésére áll, az ifjúsági játékosoktól kezdve egészen az elnökig.

Az AS Roma legendás labdarúgója 1993-ban mutatkozott be a felnőttcsapatban, amellyel 2001-ben bajnokságot, 2007-ben és 2008-ban Olasz Kupát, 2001-ben és 2007-ben pedig Olasz Szuperkupát nyert.

A gárda csapatkapitánya 25 év alatt 616-szor lépett pályára az olasz élvonalban, ezzel Paolo Maldini (647) és Gianluigi Buffon (617) mögött harmadik az örökrangsorban. Totti 250 gólt szerzett a Serie A-ban, ebben Silvio Piola (274) mögött második.

Totti bekerült a 2000-es Európa-bajnokság és a 2006-os világbajnokság álomcsapatába. Előbbi tornán a döntő legjobbjának választották, noha az olaszok hosszabbításban 2–1-re kikaptak a franciáktól, utóbbi eseményen pedig a legtöbb gólpasszt adta.

Olasz gólkirály volt 2007-ben, amikor a legjobb európai góllövőnek járó Aranycipőt is kiérdemelte. Totti 2014-ben, 38 évesen és 59 naposan a legidősebb játékos lett, aki gólt szerzett a Bajnokok Ligája főtábláján.

2023.01.27 19:05:59

Olasz labdarúgás nemzetisport.hu

Felidézzük a vb-győztes olasz kapus indulása körülményeit és a felbukkanását kísérő nyilatkozatokat.

2023.01.24 22:16:09

Olasz labdarúgás nemzetisport.hu

ALAPVONAL. Az én bajom az, hogy ha bűnösök is, megint nem azok bűnhődnek majd, akik a törvény ellen vétettek (nyilván ezért mondtak le nagy hirtelen), hanem azok, akik az égvilágon semmiről sem tehetnek: a játékosok és a szurkolók.

2023.01.18 23:30:32

Olasz labdarúgás nemzetisport.hu

ALAPVONAL. A Napoli kilenc pont előnnyel vezeti az olasz élvonalbeli labdarúgó-bajnokság tabelláját a címvédő Milan és tízzel a Juventus, illetve az Internazionale előtt. Azt tegyük most félre, hogy Luciano Spalletti legénysége kedden a gyengécske Cremonese ellen tizenegyesekkel kiesett az Olasz Kupából, mert a szurkolókat sokkal inkább a Serie A, valamint a lehető legjobb Bajnokok Ligája-szereplés érdekli és tartja lázban.

2023.01.18 23:10:42

Olasz labdarúgás nemzetisport.hu

NS-VÉLEMÉNY. Ha így fáj, ezt, ha úgy fáj, azt tanácsos bekapnunk.

2023.01.18 19:26:13

Olasz labdarúgás nemzetisport.hu

Az Internazionale már a 21. percben kétgólos előnyben volt és végül magabiztos győzelmet aratott.