Juve: Pogba idén nem lesz a Barcáé, de bármi megtörténhet

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.07.07. 12:42
Josep Bartomeu, a Barcelona elnöke azt mondta, klubja nem fogja átigazolni Paul Pogbát, a Juventus sztárjátékosát. 2015-ben biztosan nem.

Nem titok, hogy a Barcelona a jövőben szeretné soraiban tudni a francia középpályást, akiért állítólag 80 millió eurót is ajánlott már, de a Juventus ezt visszautasította.állítólag 80 millió eurót is ajánlott már, de a Juventus ezt visszautasította.

A nemzetközi sajtó már várta az újabb katalán ajánlatot, de Bartomeu elárulta, hogy legközelebb 2016 januárjában kerülhet szóba Pogba igazolása.

„Nem fogjuk szerződtetni Pogbát ebben az évben, nem része a 2015–2016-os idényre készült terveinknek” – nyilatkozta az elnök.

A spanyol sajtó egyébként már korábban beszámolt arról, hogy Arda Turan érkezésével lezártnak tekinthető a Barcelona nyári átigazolási szezonja.

Persze ez nem jelenti azt, hogy Pogba biztosan a Juventusszal kezdi meg a következő évadot. Andrea Agnelli, a torinói klub elnöke sejtelmesen nyilatkozott.

„A labdarúgásban bármi megtörténhet. Évekkel ezelőtt azt mondtuk, hogy Vieri nem eladó, néhány nappal később az Atlético Madrid játékosa lett. Futballistáink csak és kizárólag szeptember 1-je után eladhatatlanok, addig bármi megtörténhet.”

Legfrissebb hírek

Rashford fél órát bírt csereként, győzelemmel kezdte a felkészülést a Barcelona

Spanyol labdarúgás
2025.07.27. 14:39

Ismét megműtik Ter Stegent, nem hagyja el a Barcelonát – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2025.07.24. 18:49

„Olyan, mintha hazatértem volna” – Rashford a Barcelonáról

Spanyol labdarúgás
2025.07.24. 11:01

Legkorábban 2026-ban térhet vissza a Barcelona a Camp Nouba

Spanyol labdarúgás
2025.07.22. 13:43

Futsal: Veszprémből érkezik a Barcelona új edzője – hivatalos

Minden más foci
2025.07.22. 12:17

Rashford vasárnap délután érkezik Barcelonába – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2025.07.20. 13:40

Marcus Rashford egy lépésre attól, hogy a Barcelona játékosa legyen

Spanyol labdarúgás
2025.07.19. 16:17

Elhalasztotta a Camp Nouba való visszatérést a Barcelona – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2025.07.18. 20:00
Ezek is érdekelhetik