Inter: Conte és a játékosok nem kérnek a fizetéscsökkentésből

Vágólapra másolva!
2021.05.09. 09:41
null
Nem éppen így fogadták az elnöki kérést… (Fotó: AFP)
A Serie A új bajnokánál, az Internazionalénál nem fenékig tejföl az élet a Scudetto ellenére sem, ugyanis a klub elnöke, Steven Csang a gazdasági válságra hivatkozva kicsit csökkentené a fizetéseket és az egyéb juttatásokat a következő idényre.

 

Csang az összes játékost és az edzői, vezetői stáb összes tagját arra kérte, hogy mondjon le körülbelül egyhavi bérének megfelelő összegről és a bajnoki bónuszáról a következő szezonban. A Corriere dello Sport értesülései szerint a játékosok mindegyike visszautasította ezt, néhányan kifejezetten dühösen reagáltak. Antonio Conte vezetőedző és két főnöke, Beppe Marotta és Piero Ausilio sem fogadta el az ajánlatot, sőt meglebegtették távozásuk lehetőségét is.

Conte és a két igazgató szerződése egyaránt 2022 nyaráig szól, az Inter fő tulajdonosa, a kínai Szuning új befektetőket keres, és átalakítja a klub finanszírozásának a rendszerét.

„A bevételek hetven-nyolcvan százaléka a bérekre megy el, így minden vállalat közel lenne a csődhöz” – ismerte el Marotta, aki elárulta, hogy a jövő héten Csang, a tulajdonos képviselői és a játékosok leülnek egymással megtárgyalni a klub anyagi helyzetét.

Az Inter éves bérkerete jelenleg valamivel több mint 150 millió euró (átszámítva több mint 54 milliárd forint).

Legfrissebb hírek

Szaúd-Arábiába szerződött a vb-ezüstérmes védő – hivatalos

Minden más foci
7 órája

39 évesen tért vissza az olasz élvonalba Edin Dzeko – hivatalos

Olasz labdarúgás
10 órája

Szoboszlaiék klubja többet költött új játékosokra, mint a francia élvonal

Minden más foci
2025.07.09. 14:20

„Kemény szavak” – Calhanoglu közleményben reagált Lautaro Martínez verbális támadására

Olasz labdarúgás
2025.07.01. 14:39

Lautaro Martínez dörgedelmes nyilatkozatban ment neki csapattársának, de nem mondott nevet

Klub-vb
2025.07.01. 10:50

A Fluminense kiejtette az Intert a klub-vb-n!

Klub-vb
2025.06.30. 23:05

Gilardino vette át Filippo Inzaghi helyét a Pisa kispadján – hivatalos

Olasz labdarúgás
2025.06.26. 19:59

Videó: óriási balhéval zárult a River Plate és az Internazionale meccse a klubvilágbajnokságon

Klub-vb
2025.06.26. 09:24
Ezek is érdekelhetik