Serie A: hatalmas iram, tömény izgalom, két gól – döntetlennel zárult a római derbi

T. Z.T. Z.
2025.04.13. 22:39
Matías Soulé góljával egyenlített a Roma a Lazio ellen (Fotó: Getty Images)
Az olasz élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Serie A) 32. fordulójának vasárnapi mérkőzésén 1–1-es döntetlent játszott a Romával.

Kimondottan nagy iramú, küzdelmes mérkőzést játszott egymás ellen a két ősi rivális – az első félidőben veszélyesebben futballozott a Lazio, de ekkor még nem láthatott gólt a Stadio Olimpico közönsége. A Roma jobbára védekezett, és a meccs összképe alapján örülhetett annak, hogy kapott gól nélkül vonulhatott pihenőre.

A második félidőben is maradt támadásban a Lazio, amely főleg a rögzített helyzetek után veszélyeztette a Roma kapuját. A 47. percben is egy ilyen játékhelyzetet követően szerzett vezetést a Lazio, az előrehúzódó védő, Alesssio Romagnoli közeli fejesével szemben már tehetetlen volt Mile Svilar.

A 60. percben Matteo Guendouzi járt közel a második Lazio-gólhoz, majd Mattia Zaccagni veszélyeztetett – mindkét esetben megúszta a Roma.

SS Lazio v AS Roma - Serie A
Fotó: Getty Images

A Roma kezdett éledezni, és a 69. percben ki is egyenlített, méghozzá nem is akármilyen találattal: Matías Soulé gondolt egyet, és távolról kapura tekerte a labdát, amely a kapufát is érintve áthaladt a gólvonalon, állapította meg a gólvonaltechnika.

Aztán ismét a Lazio percei következtek, a mezőny legjobbja, Svilar két alkalommal is bravúrral mentette meg csapatát a góltól. A 92. percben is nagyon közel járt a második gólhoz a Lazio, de a holland cserejátékos, Tijjani Noslin közelről nem találta el jól a labdát.

Az eredmény ezután már nem változott, hiába hosszabbított több mint hat percet a játékvezető. Remek tempójú meccsen 1–1-gyel zártak a felek.

OLASZ SERIE A
32. FORDULÓ, vasárnapi mérkőzések
Lazio–Roma 1–1 (A. Romagnoli 47., ill. Soulé 69.)
Atalanta–Bologna 2–0 (Retegui 3., Pasalic 21.)
Fiorentina–Parma 0–0
Verona–Genoa 0–0
Como–Torino 1–0 (Duvikasz 38.)

HÉTFŐ
20.45: Napoli–Empoli (Tv: Arena4)
SZOMBATON JÁTSZOTTÁK
Juventus–Lecce 2–1 (Koopmeiners 2., Yildiz 33., ill. Baschirotto 87.)
Internazionale–Cagliari 3–1 (Arnautovic 13., L. Martínez 26., Bisseck 56., ill. Piccoli 48.)
Venezia–Monza 1–0 (Fila 72.)
Kiállítva: Fila (90+6.)
PÉNTEKEN JÁTSZOTTÁK
Udinese–Milan 0–4 (Rafael Leao 42., Pavlovics 45., Th. Hernandez 74., Reijnders 81.)

   
AZ ÁLLÁS       
1. Internazionale32218372–31+4171
2. Napoli31198448–25+2365
3. Atalanta32187765–30+3561
4. Juventus321514349–30+1959
5. Bologna321512551–37+1457
6. Lazio32168853–43+1056
7. Roma32159847–32+1554
8. Fiorentina32158949–32+1753
9. Milan32149951–37+1451
10. Torino329131036–37–140
11. Udinese321171436–46–1040
12. Genoa329121129–38–939
13. Como32991440–48–836
14. Verona32951830–59–2932
15. Cagliari32791632–47–1530
16. Parma325131437–51–1428
17. Lecce32681823–52–2926
18. Venezia324121625–44–1924
19. Empoli314121524–47–2324
20. Monza32292125–56–3115

 

 

Legfrissebb hírek

Őrült kezdés után a Lazio egy órán át emberelőnyben játszva győzött a Sassuolo otthonában

Olasz labdarúgás
2026.10.27. 22:50

Óriási fordulatok, hatgólos döntetlen a Napoli–Roma rangadón

Olasz labdarúgás
2026.10.24. 20:03

Antonio Cassano: Őrült voltam, börtönbe kellett volna zárni

Minden más foci
2026.10.21. 11:02

Szárnyal a Lazio a már-már leírt Gennaro Gattusóval

Olasz labdarúgás
2026.10.21. 09:28

Nincs fegyverszünet! – hiába hasít a Lazio, a drukkerei nem mennek ki az Olimpicóba

Olasz labdarúgás
2026.10.20. 17:21

Spalletti a Juventus súlyos veresége után: Minden tekintetben alulmaradtunk...

Olasz labdarúgás
2026.10.19. 09:15

Hatékonyság csúcsra járatva: Torinóban is nyert a Lazio

Olasz labdarúgás
2026.10.18. 22:46

Szerdai BL-eredmények és tabella két forduló után

Bajnokok Ligája
2026.10.14. 23:05