Fiorentina: két Barcelona-játékost is vinnének - sajtóhír

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.06.23. 14:24
Az AS értesülései szerint a Fiorentina is szeretné leigazolni a Barcelona labdarúgócsapatának támadóját, David Villát, sőt, a lilák a 2012–2013-as szezonban a bajnokságban mindössze 60 percet kapó Jonathan Dos Santost is szívesen szerződtetnék.

A spanyolok szerint Villa távozása szinte biztosra vehető a nyáron, mivel Neymar érkezésével a következő szezonra várhatóan a kispadra szorulna, ha a gránátvörös-kékeknél maradna.

A támadó távozásával nemcsak a Fiorentinánál számolnak, a 2012–2013-as szezonban 11 gólig jutó csatárért korábban már a Tottenham Hotspur, az Arsenal és a Liverpool is bejelentkezett.

„Villa a Fiorentinában? Érdekes elképzelés. Hivatalos megkeresés még nem érkezett, de ismerjük a céljaikat, és tisztában vagyunk vele, hogy nagy csapatot akarnak építeni. Nem könnyű elhagyni egy olyan klubot, mint a Barcelona, de ha Villa valóban távozna, akkor mindegy lenne, hogy Olaszországban, vagy Angliában folytatja” – mondta Victor Onate, a spanyol csatár ügynöke a Tuttomercatowebnek.

A Fiorentina másik kiszemeltje a 23 éves szélső, Jonathan Dos Santos, aki a kevés játéklehetőség miatt távozhat Barcelonából. A mexikóit 2015-ig köti szerződés a katalánokhoz, piaci értéke a transfermarkt.de szerint nagyjából két és fél millió euró lehet.

Legfrissebb hírek

A Fiorentina elleni győzelemmel feledtette a BL-búcsút a Napoli

Olasz labdarúgás
2026.01.31. 22:53

Hiába vezetett a Fiorentina, a Como került a legjobb nyolc közé az Olasz Kupában

Olasz labdarúgás
2026.01.27. 22:59

A Cagliari Firenzében verte meg a Fiorentinát

Olasz labdarúgás
2026.01.24. 22:41

Edin Dzeko megszerzésére hajt a feljutásért küzdő Schalke

Német labdarúgás
2026.01.20. 13:35

Győzelemmel emlékezett elhunyt tulajdonosára a Fiorentina

Olasz labdarúgás
2026.01.18. 17:22

A hajrában csúszott ki a Fiorentina kezéből a három pont a Milan ellen, idegenben nyert a Lazio

Olasz labdarúgás
2026.01.11. 17:18

David Villa szerint világbajnok lehet Spanyolország

Spanyol labdarúgás
2026.01.09. 15:41

Kean volt a hős, a Fiorentina a hosszabbításban harcolta ki a győzelmet

Olasz labdarúgás
2026.01.04. 17:11
Ezek is érdekelhetik