Megnyugodhat Quaresma, a Genoa elnöke végleg lemondott róla

2009.06.09. 23:09
Úgy tűnik, Ricardo Quaresma ellenállása eredményes volt, és nem kell a Genoába igazolnia. A portugál szélső a Diego Militót és Thiago Mottát is magába foglaló üzlet részeként került volna az Inertől a genovai klubba, ahová azonban egyáltalán nem kívánkozott.
Quaresmának (balra) nem kell a Genoába mennie
Fotó: Action Images
Quaresmának (balra) nem kell a Genoába mennie
Quaresmának (balra) nem kell a Genoába mennie
Fotó: Action Images
Quaresmának (balra) nem kell a Genoába mennie

Néhány hete Enrico Preziosi már kész tényként közölte, hogy Quaresma és Hernán Crespo náluk folytatja a pályafutását, ám most úgy tűnik, hogy a portugál szélső biztos nem lesz a Genoa futballistája.

A tavaszt a Chelsea-nél kölcsönben töltő portugál szélső kerek perec kijelentette, hogy nem kér a Genoából, és úgy látszik, ez meggyőzte a klub elnökét.

„Nem akart csatlakozni hozzánk, mert nem érezte úgy, hogy azonosulni tudna a céljainkkal – mondta Preziosi, miután beszélt Jorge Mendesszel, Quaresma ügynökével. – Ha így gondolja, akkor az a helyes, ha az Internél marad.”

Ez persze egyáltalán nem biztos, hogy így is lesz, ugyanis elképzelhető, hogy a 25 éves játékost ismét kölcsönadja a milánói klub.

Mint Preziosi elmondta, Motta és Milito átigazolása már megtörtént, így más játékosok érkeznek majd hozzájuk az Interből. Konkrétan Leonardo Bonucci, Francesco Bolzoni, Ivan Fatic megy a Genoába, amely megkapja Riccardo Meggiorini játékjogának a felét. Utóbbi játékos 18 góllal segítette a bennmaradáshoz a másodosztályú Cittadellát a legutóbbi idényben.

Az elnök 99 százalékig biztos benne, hogy a Juventus által kölcsönadott Raffaele Palladino és Domenico Criscito náluk marad a következő idényben is.
Legfrissebb hírek

Odahaza botlott az Inter, nyögvenyelősen nyert a Napoli és a Juventus a Serie A-ban

Olasz labdarúgás
2026.03.14. 22:41

Újra elbukta a milánói derbit az Inter

Olasz labdarúgás
2026.03.08. 22:45

A BL-blama után a bajnokságban vigasztalódott az Internazionale

Olasz labdarúgás
2026.02.28. 22:40

Három játékosától is megválhat az Inter a BL-kiesés után – sajtóhír

Bajnokok Ligája
2026.02.26. 13:01

A Bodö/Glimt a BL valaha volt legnagyobb meglepetését szolgáltatta

Bajnokok Ligája
2026.02.25. 09:51

Szétszedték az Intert a BL-kudarc után, de Chivu megtalálta a kifogást a kiesésre

Bajnokok Ligája
2026.02.25. 09:00

A téli olimpia sikerei után a BL-ben is a norvégok örülhettek Milánóban

Bajnokok Ligája
2026.02.24. 22:51

Cristiano Ronaldo nélkül is sikerülhet a bravúr az Internek

Bajnokok Ligája
2026.02.24. 11:04
Ezek is érdekelhetik