Játékossors: az olasz másodosztályban folytatja Cesc Fabregas

MTI/B. D. K.MTI/B. D. K.
Vágólapra másolva!
2022.08.01. 15:08
null
Fabregas Olaszországba szerződött (Fotó: AFP)
Cesc Fabregas világ és Európa-bajnok spanyol labdarúgó az olasz másodosztályú Como együttesében folytatja pályafutását.

 

Az olasz klub hétfőn honlapján jelentette be a 35 éves Cesc Fabregas érkezését, akivel sajtóhírek szerint két évre szóló megállapodást kötöttek.

A futballista tavaly augusztust követően különböző sérülései és betegsége miatt már csak egyszer, szeptember közepén lépett pályára az előző évadban. A játékos ennek kapcsán elmondta: profi pályafutása legrosszabb idénye van mögötte.

„Még játszani akarok, az eltelt egy évem pedig túl rossz volt ahhoz, hogy így legyen vége a karrieremnek” – mondta. Hozzátette: szeretné jól érezni magát, hogy azokkal a közvetlen emlékekkel fejezhesse be. Kiemelte, hogy olyan klubhoz akart szerződni, amelyben hisznek benne és játéklehetőséghez jut.

Fabregas korábban futballozott az Arsenalban, a Barcelonában és a Chelsea-ben is, az elmúlt három és fél évben az AS Monaco játékosa volt. A spanyol válogatottal 2010-ben világbajnokságot, 2008-ban és 2012-ben Európa-bajnokságot nyert.

A Como a 20 csapatos Serie B legutóbbi kiírásában a 13. helyen zárt.

Legfrissebb hírek

Labdarúgás: szombaton kezdődik az U10-es Bardolino Champions Cup

Utánpótlássport
1 órája

Moldovában futballoztak kollégáink

Minden más foci
2025.05.06. 21:42

Aleksander Ceferin szerint szörnyű az olasz labdarúgás infrastruktúrája

Olasz labdarúgás
2025.05.06. 15:39

Labdarúgás: csaknem 1400 fiatalperc az NB I 30. fordulójában

Utánpótlássport
2025.05.06. 10:55

A Pisa 34 év után tért vissza az olasz élvonalba

Olasz labdarúgás
2025.05.04. 22:11

Halálra késelték az Atalanta egyik szurkolóját

Olasz labdarúgás
2025.05.04. 17:41

Az Inter győzött a Verona ellen, és tapad a Napolira

Olasz labdarúgás
2025.05.03. 22:36

Serie A: ismét győzött, és nagyon közel került a bajnoki címhez a Napoli

Olasz labdarúgás
2025.05.03. 20:06
Ezek is érdekelhetik