Ökölvívás: Ward vagy Dirrell lehet a WBC nagyközépsúlyú bajnoka

2010.09.08. 11:16
Különös döntésre jutott a Bokszvilágtanács (WBC) a szervezet nagyközépsúlyú világbajnoki címének ügyében.

Mint ismert, a címvédő Mikkel Kessler szembetegsége miatt kilépett a „szuper hatos” tornából, és bejelentette, hogy legalább egy évig nem tud majd szorítóba lépni, ami természetesen azt jelenti, hogy a WBC-címét sem védheti meg.

Egészen idáig úgy lehetett tudni, hogy a szuper hatok következő fordulójában összecsapó volt világbajnok Carl Froch és Arthur Abraham mérkőzésének győztese lehet a világbajnok, azonban tegnap a szervezet küldöttjei egyöntetűen megszavazták, hogy az Andre Ward–Andre Dirrell találkozó nyertese lesz a WBC bajnoka, Froch és Abraham meccse pedig a kötelező kihívói posztért zajlik majd.

A dolog pikantériája, hogy Andre Ward jelenleg is világbajnok, méghozzá a WBA-nél, így meglehetősen furcsa, hogy egy betöltetlen címért bokszolhat.

A WBC természetesen Mikkel Kesslert sem hagyta magára, és ugyanazt a „nyugalmazott bajnoki" címet adományozta neki, amit annak idején Vitalij Klicskónak. Ez a státusz lehetőséget ad a tulajdonosának, hogy amennyiben a visszatérés mellett dönt, egy alkalommal bármikor kihívhatja a szervezet aktuális világbajnokát.

www.profiboksz.hu

Legfrissebb hírek

Hanyadjára már? Floyd Mayweather hivatalosan is visszatér

Ökölvívás
2026.02.21. 10:38

Manny Pacquiao áprilisban Las Vegasban bokszol újra

Ökölvívás
2026.02.18. 10:28

Hetvenedszer lesz Debrecen vendége a bokszvilág

Ökölvívás
2026.02.17. 15:53

Tyson–Mayweather profi bokszmeccs lesz Kongóban

Ökölvívás
2026.02.17. 14:46

Hámori Luca párizsi legyőzője indulna a következő olimpián is

Ökölvívás
2026.02.05. 13:47

Gyász: elhunyt az olimpiai bajnok lengyel ökölvívó

Ökölvívás
2026.02.04. 11:14

Eldőlt, ki ellen tér vissza a ringbe Tyson Fury

Ökölvívás
2026.01.28. 14:58

Ökölvívás: torta Kokónak a profi világbajnoki cím 25. évfordulójára

Ökölvívás
2026.01.27. 16:52
Ezek is érdekelhetik