Női kézi Eb: nem szereztek érmet a házigazda dánok, a románoké a bronz

Vágólapra másolva!
2010.12.19. 16:09
Címkék
Egyetlen nem skandináv együttesként a román női kézilabda-válogatott jutott be az Európa-bajnokságon a legjobb négy közé, és végül bronzérmet szerzett a tornán, miután a gólszegény bronzmérkőzésen 16–15-re legyőzte a társházigazda Dániát.

Nem hozott gólgazdag meccset a bronzcsata, amelyen bár a dánok szerezték az első gólt, de utána átvette a vezetést Románia. A hazai közönség előtt szereplő Dánia fordítani tudott, ám a hajrá ismét keleti szomszédainké volt, akik 9–7-re vezettek a szünetben.

Az előny végig kitartott a második félidőben is. Noha az utolsó percen belül az egyenlítésért támadhattak a dánok, a parádézó Tolnai védte Skov lövését.

Az Eb dobogósai kvalifikálják magukat a 2011-es brazíliai világbajnokságra, az Európa-bajnok ráadásul mindjárt a 2012-es londoni olimpiára is. A dánok tehát nem szerezték meg a bronzérmet, ráadásul még selejtezőt is kell majd játszaniuk a vb-részvételért a lengyelekkel.

A Norvégia–Svédország döntőt élő, szöveges tudósításban közvetítjük. 

NŐI KÉZILABDA EB 
BRONZMÉRKŐZÉS
Dánia–Románia 15–16 (7–9)
Gólszerzők: Skov, Norgaard 4–4, Thorsgard 2, Kviesgaard, Dalby, Möller, Jörgensen, Kristensen 1–1, ill. Neagu 6, Nechita 4, Stanca, Ardean Elisei 2–2, Fieara, Geiger 1–1.
DÖNTŐ
Norvégia–Svédország 17 óra

 

Legfrissebb hírek

Az FIA elutasította a Red Bull óvását; Norris büntetést kapott – hivatalos

F1
1 órája

„Csodálatos érzés visszatérni a dobogó felső fokára” – a Mercedes tovább vinné a lendületet

F1
3 órája

Visszatérés Madridba – Bobory Balázs publicisztikája

Labdarúgó NB I
4 órája

Irány Angyalsziget! – Karádi Zoltán jegyzete

Röplabda
4 órája

Hétfői sportműsor: folytatódik a klub-vb, cselgáncs-vb Budapesten

Minden más foci
4 órája

Interjú a fehérvári polgármesterrel; Kubica győzelemre vezette a Ferrarit a Le Mans-i 24 óráson

E-újság
4 órája

A Red Bull óvást nyújtott be a győztes Russell ellen – hivatalos

F1
4 órája

U21-es Eb: botlottak az angolok, szárnyalnak a németek

Minden más foci
5 órája
Ezek is érdekelhetik