Evezés: olimpiai kvótát szerzett a Simon, Juhász duó a vb-n

Vágólapra másolva!
2011.09.03. 10:29
A Simon Béla, Juhász Adrián kormányos nélküli kettes a 11. helyen végzett a szlovéniai Bledben zajló olimpiai kvalifikációs evezős-világbajnokságon, s ezzel kvótát szerzett Magyarországnak a jövő évi londoni játékokra.

A nemzetközi szövetség honlapja szerint a magyar kettős a szombati B-döntőben magabiztosan utasította maga mögé a francia hajót, s ezzel elcsípte az utolsó, még ötkarikás indulási jogot érő pozíciót.

Ezek az első magyar evezős kvóták a 2012-es olimpiára, továbbiak gyűjtésére jövő májusban, Luzernben még lesz lehetőség.

A 23 éves Simon és a 21 esztendős Juhász egyformán a szolnoki Tisza Evezős Egylet sportolója, edzőjük Molnár Dezső.

A Varga Tamás, Galambos Péter könnyűsúlyú kétpárevezős egység is szombaton fejezte be szereplését a vb-n: megnyerte a C-döntőt, s ezzel a 13. helyen zárt, kvótához azonban nem jutott, mivel az csak az első 11 hajónak járt.

A vasárnapi zárónapra egy magyar egység maradt: a könnyűsúlyú négypárok között érdekelt Pozsár Bence, Matyasovszki Dániel, Markgrúber Balázs és Kitka Gergely alkotta kvartett a szám fináléjában versenyez majd. Ez a szám nem szerepel az ötkarikás játékok műsorán.

A jövő évi, londoni helyek legnagyobb része ezen a regattán kel, illetve kelt el, a fennmaradó kvóták sorsáról regionális viadalok, majd legvégül a jövő májusi, luzerni kvalifikációs verseny dönt (a magyarok is ez utóbbin próbálkozhatnak majd ismét). A vb-n nem személyek, hanem egységek szereznek, illetve szereztek indulási jogot, a további viadalokon azonban már személyre szólóak lesznek a kvóták.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik