V. J. 2021.09.23 12:52 Frissítve: 2021.09.23 14:00

Mainz: Szalai Ádám ügynöke bocsánatkérést vár a tavalyi botrányért

Egy évvel azután, hogy a német Bundesligában szereplő Mainz játékosai az edzéseken való részvétel megtagadásába kezdtek, mivel az együttes egykori vezetőedzője, Armin Beierlorzer és Rouven Schröder sportigazgató száműzték a csapat keretéből Szalai Ádámot, a magyar válogatott csapatkapitányának ügynöke a Bildnek nyilatkozott.

Viharos események rázták meg tavaly ősszel Szalai Ádám pályafutását (Fotó: AFP)

 

Mint ismert, 2020. szeptember 21-én a mainzi vezetőség elköszönt Szalai Ádámtól. Rouven Schröder, az akkori sportigazgató és Armin Beierlorzer egykori vezetőedző azzal indokolták váratlan döntésüket, hogy a válogatott támadó már nem szerepel csapatuk sportszakmai terveiben. A Bild értesülései szerint az elválás hátterében nem szakmai, hanem anyagi okok álltak: egy elmérgesedett pénzügyi vita, amelynek során a magyar csatár csapattársai szószólójaként vehemensen követelte a koronavírus-járvány miatt korábban visszatartott fizetések átutalását.

Szalai Ádám keretből való eltávolítása nyomán a klub játékosai sztrájkba léptek. Egy ideig megtagadták az edzéseken való részvételt, a klubvezetőségnek pedig írásba foglalva is kijelentették: amíg a magyar játékos ügye nem rendeződik, nem végzik munkájukat. A kialakult botrányba a sportigazgató és a vezetőedző is belebukott. A magyar válogatott akkor még az Eb-részvétel kiharcolásáért küzdő támadója október 5-én kapott engedélyt arra, hogy újra a csapat időközben újraindult edzéseit látogathassa.

A játékos ügynöke a Bildnek kijelentette, Szalai Ádám keretből való kirakása a magyar válogatott támadónak „veszélyeztette a teljes karrierjét”.

„Még ma is sürgősen szükség lenne Schröder és Beierlorzer őszinte bocsánatkérésére Ádámtól szavakkal le nem írható viselkedésük miatt” – véli Oliver Fischer.

A Mainznál kialakult felfordulást a klub élén megtörtént változások zárták le. Fischer szerint ahhoz, hogy ez végbe mehessen, nagy szükség volt az összefogásra.

„Véleményem szerint nagy tett volt a Mainz érdekében, hogy a drasztikus lépésekkel szemben a teljes csapat nagyon egységesen és határozottan kiállt” – fejezte ki véleményét.

Szalai Ádám a botrány lezárulta óta 24 tétmérkőzésen kapott lehetőséget a Mainzban, ezek során 3 gólt szerzett – jelenleg térdműtétjét követően lábadozik.

2021.10.26 18:12:26

Német labdarúgás D. Á.

A magyar válogatott középpályása az első félidő végén szerezte a mindent eldöntő találatot.

2021.10.23 14:09:14

Német labdarúgás BALÁZS DÁVID

A Leipzig hátrányból fordított, a Bayern München és a Borussia Dortmund magabiztosan nyert.

2021.10.22 13:49:34

Német labdarúgás P. K.

A Leverkusen vezérigazgatója elmondta, azért maradtak le egy kiszemeltről, mert egy angol újonc rájuk licitált.

2021.10.16 14:24:14

Német labdarúgás R. P.

Gulácsi, Orbán és Szoboszlai kezdőként lépett pályára. A csereként beálló Sallai megsérült.

2021.10.12 23:18:41

Német labdarúgás MONCZ ATTILA

ALAPVONAL. Hansi Flick: „Senki sem értené meg Németországban, ha azt mondanánk, 2026-ban leszünk csúcsformában. Természetesen jó, ha vannak hosszabb távú elképzelések, de az eredmény mindig fontosabb – függetlenül attól, hogy klubcsapatról vagy válogatottról beszélünk. Mindig az adott körülmények között elérhető lehető legnagyobb eredmény a cél.”