Hertha: Dárdain múlik, meddig lesz a csapat edzője – Fredi Bobic

2021.09.27. 12:36
null
Bobic (balra) nyugalmat és folytonosságot vár Dárdaitól (jobbra) (Fotó: AFP)
Fredi Bobic, a Hertha BSC sportigazgatója nem zárta ki, hogy hosszú ideig Dárdai Pál lesz a labdarúgócsapat vezetőedzője, ha szállítja a megfelelő eredményeket – írta az MTI.

„Neki is elmondtam már és most nyilvánosan is elmondom: csak rajta múlik, milyen hosszú ideig lesz vezetőedző. Ez akár tíz év is lehet. Ez végül is azon múlik, hogy valaki milyen munkát végez” – mondta a 49 éves sportvezető a Kickernek.

Bobic szerint a magyar szakember egy stabil szezonban is a megfelelő ember a posztra.

„Már csak azért is, mert kiérdemelte azzal, hogy egy nagyon nehéz helyzetben megmentette a csapatot a kieséstől. Nyugalmat és folytonosságot szeretnénk. Azt mondtuk: együtt kezdjük az idényt, és együtt is csináljuk végig” – fogalmazott.

A Hertha elvesztette első három bajnokiját a mostani szezonban, utána azonban megverte az újonc Bochumot és Fürthöt. Szombaton aztán jött az RB Leipzig otthonában elszenvedett 6-0-s vereség.

„Lipcsében világosan látszott, hogy még nem vagyunk olyan stabilak, mint reméltük. Ezen intenzíven kell dolgoznunk” – mondta a sportigazgató.

A berlini együttes hat forduló után a 12. helyen áll a Bundesliga tabelláján.

(MTI)

Legfrissebb hírek

A Herthára és a Dresdenre is súlyos büntetés vár a hétvégi gigabalhé után

Német labdarúgás
13 órája

Király Gábor: Jó látni, mennyien hisznek a magyar futballban

Magyar válogatott
2026.04.01. 06:41

Raphael Guerreiro az idény végén elhagyja a Bayernt

Német labdarúgás
2026.03.30. 19:41

Bundesliga: a Dortmund megnevezte új sportigazgatóját – hivatalos

Német labdarúgás
2026.03.23. 16:40

Willi Orbán is bekerült a Bundesliga-forduló álomcsapatába a Kickernél

Német labdarúgás
2026.03.23. 13:05

Dárdai Mártont korán le kellett cserélni a Hertha bajnokiján

Légiósok
2026.03.22. 16:41

Pécs, Berlin, Újpest: Dárdai Pál fél évszázados meséje

Labdarúgó NB I
2026.03.16. 06:57

Hiába áramtalanította a VAR-monitort egy maszkos drukker Dárdaiék meccsén

Német labdarúgás
2026.03.09. 12:17
Ezek is érdekelhetik