Chelsea: megvették a BVB szélsőjét, de még marad Németországban

2019.01.02. 11:05
null
Klubot vált az amerikai tehetség (Fotó:AFP)
Az angol élvonalbeli Chelsea szerződtette a Dortmund amerikai támadóját, Christian Pulisicet, a játékos azonban csak nyáron csatlakozik a kékekhez – közölte a német klub hivatalos oldalán.

 

„Mindig is az volt az álma, hogy a Premier League-ben szerepelhessen. Minden bizonnyal az amerikai származása áll e mögött. Nem tudtunk megállapodni a szerződése meghosszabbításáról, a jelenlegi 2020-ig tartana, és emiatt is fogadtuk el a Chelsea kedvező ajánlatát. Nagyszerű személyisége van, és biztos vagyok benne, hogy a következő hónapokban még megtesz mindent a közös céljainkért” – nyilatkozta a Dortmund sportigazgatója, Michael Zorc.

A 20 éves labdarúgóért 64 millió eurót fizet ki az angol együttes. A Dortmund saját nevelésű játékosa 2016 januárjában került az első csapathoz. Azóta 115 tétmérkőzést játszott, 15 gólt szerzett és 24 találatot készített elő.

A mostani bajnoki idény nagy részben csak csereként számított rá a BVB vezetőedzője, Lucien Favre.

Legfrissebb hírek

A City és a Chelsea „kezén” több mint 1.7 milliárd euró folyt át, de a Liverpool zárt a legnagyobb mínuszban nyáron

Angol labdarúgás
5 órája

A Dortmund ötöt vágott a rekorder kiscsapatnak a Német Kupában

Német labdarúgás
Tegnap, 22:38

Bundesliga: hosszú időre kidőlt a Dortmund nyári igazolása

Német labdarúgás
2026.08.30. 19:51

A negyedmilliárd eurós kérdés: miből tudják a „traktorosok” felszántani az átigazolási piacot? 

Angol labdarúgás
2026.08.25. 14:28

A BVB centeréért csatázik a Galata és a Trabzonspor – sajtóhír

Minden más foci
2026.08.24. 19:37

A Bayern München parázs meccsen nyerte meg a német Szuperkupát a BVB-vel szemben

Német labdarúgás
2026.08.22. 22:27

Harry Kane csak egy félidőnyi játékot vállal a Dortmund ellen

Német labdarúgás
2026.08.22. 14:02

A PSG három új támadója akár három új játékoshoz juttathatja Szoboszlai Dominikékat

Francia labdarúgás
2026.08.21. 17:27