Bundesliga: távozni akar a Bayern francia védője – sajtóhír

Vágólapra másolva!
2023.05.30. 18:04
null
Benjamin Pavard távozni szeretne a Bayerntől (Fotó: Getty Images)
Német lapértesülések szerint nem hosszabbítja meg 2024 nyarán lejáró szerződését a zsinórban tizenegyedik bajnoki címét szerző Bayern Münchennel a csapat 27 éves francia védője, Benjamin Pavard, aki máshol képzeli el a jövőjét.

 

A Kicker beszámolója szerint Pavard vélhetően a Köln elleni, utolsó fordulóban rendezett mérkőzésen viselte utoljára a bajorok mezét, ugyanis a francia távozni szeretne a rekordbajnoktól, szándékát pedig a vezetőség felé is jelezte.

A 2018-ban világbajnokságot nyert védő szerződése 2024-ig szól a bajoroknál, de szeretne új kihívásokat keresni, így ha a Bayern akar pénzt kapni érte, akkor már idén nyáron eladja egy másik klubnak.

A Kicker szerint Pavard-ért a Bajnokok Ligája-döntős olasz Inter már a télen is tett ajánlatot, de az FC Barcelona is szeretné megszerezni a franciát, aki iránt a lap értesülései szerint a Real Madrid, a Manchester United és a Liverpool is érdeklődik.

Nem Pavard lehet az egyetlen francia védő, aki idén nyáron elhagyja Münchent, ugyanis sajtóhírek szerint a Paris Saint-Germain a személyes feltételekről már meg is állapodott Lucas Hernandezzel.

Legfrissebb hírek

Nagyon sok pénzt buknának a játékosok, ha a Lipcse lemaradna a Bajnokok Ligájáról

Német labdarúgás
2025.05.07. 11:07

Florian Wirtz kikosarazta a Real Madridot és a Manchester Cityt – sajtóhír

Német labdarúgás
2025.05.06. 21:10

Menesztette vezetőedzőjét a Wolfsburg – hivatalos

Német labdarúgás
2025.05.04. 22:26

A Freiburg kezéből kicsúszott a kétgólos előny, de így is bajnokká avatta a Bayern Münchent

Német labdarúgás
2025.05.04. 19:34

Bundesliga: megúszta a horrorisztikus ütközést a bochumi csatár

Német labdarúgás
2025.05.04. 18:31

Lőw Zsolt: Ha a félidőben ajánlották volna fel, nem írom alá a döntetlent, de...

Német labdarúgás
2025.05.04. 11:45

Bundesliga: Dárdai Bencéék nagy verést kaptak Dortmundban

Német labdarúgás
2025.05.03. 20:26

Kétgólos hátrányból fordított a Bayern Lőw Zsolték ellen, de Poulsen a 95. percben elnapolta a bajnokavatást

Német labdarúgás
2025.05.03. 17:25
Ezek is érdekelhetik