Bundesliga: Schick négy gólt lőtt, ismét nagyon elverték a Fürthöt

V. J.V. J.
Vágólapra másolva!
2021.12.04. 17:34
null
Patrik Schick elképesztő teljesítményt nyújtott! (Fotó: Getty Images)
A Bayer Leverkusen többek között Patrik Schick mesternégyesének és gólpasszának köszönhetően 7–1-re verte meg a Greuther Fürthöt a német labdarúgó Bundesliga 14. fordulójának szombati játéknapján.

 

Folytatódik az újonc Greuther Fürth tragédiája. Az idényben eddig csupán egy pontot gyűjtő együttes sorozatban a 12. meccsén kapott ki, ráadásul hetek óta komoly pofonokba szalad bele: a Mönchengladbach négy, a Hoffenheim hat gólt rámolt be kapujába – a Bayer Leverkusenmost hetet.

A Ferencváros El-csoportellenfele már bő negyedóra elteltével két góllal vezetett. Ezután a Fürth Jeremy Dudziak közeli találatával még visszajött a meccsbe, ám reményei hamar elszálltak, a mérkőzés főszereplőjének, Patrik Schicknek révén. A cseh csatár a szünet előtt gólpasszt adott, a második félidőben pedig maga is bevette négyszer a kaput, így oroszlánrészt vállalt a bajorországiak – újabb – kivégzésében.

A Szalai Ádámot a 83. percben csereként pályára küldő Mainz négy perc elteltével már két góllal vezetett aWolsburg ellen, amely tizenhat próbálkozásából egyszer sem találta el a kaput. Illetve egy wolsburgi „kísérlet” mégis sikeres volt, ám a hajrában Maxence Lacroix a saját kapujába fejelt.

A keretből kimaradó Novothny Soma nélkül is nyerni tudott a Bochum, amely Augsburgban vívta meg sikeresen ütközetét. A félidei három gólos vezetést a második játékrészben nekiálltak ledolgozni a hazaiak, ám nem jártak sikerrel.

A kiváló helyzetkihasználás volt a Hoffenheim Frankfurt elleni sikerének kulcsa. A hesseniek hiába vezettek, majd próbálkoztak sokkal több kapuralövéssel is ellenfelüknél, vereséggel távoztak Sinsheimból.

Ismét pontot szerzett a Bielefeld. A tabella utolsó előtti helyén kullogó együttes bár hátrányba került, kiharcolta az egyenlítést tartománybeli ellenfele, az 1. FCKöln ellen.

NÉMET BUNDESLIGA
14. FORDULÓ
Augsburg–Bochum 2–3
(Gregoritsch 58., Caliguri 86. – 11-esből, ill. Polter 23., 45+2., Holtmann 40.)
Arminia Bielefeld–1. FC Köln 1–1 (Lasme 60., ill. Özcan 17.)
Hoffenheim–Eintracht Frankfurt 3–2 (Geiger 24., Rutter 30., Samassekou 59., ill. Borré 15., Paciencia 72.)
Bayer Leverkusen–Greuther Fürth 7–1 (Adli 12., Tapsoba 17., Hincapié 45., Schick 49., 69., 74., 76., ill. Dudziak 33.)
Mainz–Wolfsburg 3–0 (Burkardt 2., Stach 4., Lacroix 90. – öngól)
Borussia Dortmund–Bayern München 2–3 (Brandt 5., E. Haaland 48., ill. Lewandowski 9., 77. – 11-esből, Coman 44.)

AZ ÁLLÁS
1. Bayern München 14 11 1 2 45–15 +30 34
2. Borussia Dortmund 14 10 4 35–22 +13 30
3. Bayer Leverkusen 14 8 3 3 35–19 +16 27
4. Hoffenheim 14 7 2 5 30–22 +8 23
5. Union Berlin 14 6 5 3 22–20 +2 23
6. Freiburg 13 6 4 3 19–13 +6 22
7. Mainz 14 6 3 5 20–14 +6 21
8. Wolfsburg 14 6 2 6 15–20 –5 20
9. 1. FC Köln 14 4 7 3 23–23 0 19
10. Bochum 14 6 1 7 15–22 –7 19
11. RB Leipzig 14 5 3 6 25–18 +7 18
12. Mönchengladbach 13 5 3 5 18–18 0 18
13. Eintracht Frankfurt 14 4 6 4 18–20 –2 18
14. Hertha 13 4 2 7 13–27 –14 14
15. VfB Stuttgart 13 3 4 6 18–23 –5 13
16. Augsburg 14 3 4 7 14–25 –11 13
17. Arminia Bielefeld 14 1 7 6 10–20 –10 10
18. Greuther Fürth1411312–46–341

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik