Bundesliga: fordított a BVB; Brémában nyertek Schäferék

Vágólapra másolva!
2023.01.25. 22:30
null
Reyna ünnepli a hajrában kiharcolt győzelmet (Fotó: Getty Images)
A Bundesliga 17. fordulójában 2–1-es győzelmet aratott a Borussia Dortmund a Mainz ellen idegenben. Ezzel a győzelemmel továbbra is versenyben van a fekete-sárga gárda a Bajnokok Ligája-indulást érő negyedik hely megszerzéséért. Az esti programban a Frankfurt döntetlent játszott Freiburgban, a tabella második helyén álló Union Berlin 2–1-re nyert Brémában (Schäfer András első bajnoki meccsét játszotta sérülése után), de győzött az Augsburg és a Leverkusen is.

 

A Mainz kezdte jobban a mérkőzést, Li Dzse Szun már a második percben megszerezte a vezetést a hazaiaknak, ám két perc múlva már 1–1 volt az állás, Julian Ryerson góljának köszönhetően egyenlített a Borussia Dortmund. A vendégek folyamatosan alakították ki a helyzeteket az első félidőben, az eredmény azonban nem változott a szünet előtt, a második félidő pedig kiegyenlítettebb volt, majd a hosszabbításban Giovanni Reyna megszerezte a győztes gólt, amivel elhozták Mainzból a három pontot a vendégek.

Döntetlent játszott a Frankfurt a Freiburg otthonában, míg a Schäfer Andrást foglalkoztató Union Berlin Brémában aratott győzelmet a Werder ellen. A magyar válogatott középpályása – aki négy bajnokit hagyott ki sérülése miatt – a 84. percben állt be csereként.

NÉMET BUNDESLIGA
17. FORDULÓ
Mainz–Borussia Dortmund 1–2
(Li Dzse Szun 2., ill. Ryerson 4., Reyna 90+3.)
Augsburg–Borussia Mönchengladbach 1–0
(M. Berisha 82.)
Freiburg–Eintracht Frankfurt 1–1 (Ginter 47., ill. Kolo Muani 42.)
Bayer Leverkusen–Bochum 2–0 (Tapsoba 8. – 11-esből, Hlozek 53.)
Werder Bremen–Union Berlin 1–2 (Pieper 13., ill. Haberer 18., Behrens 46.)
KORÁBBAN
Bayern München–1. FC Köln 1–1 (Kimmich 90., ill. Szkiri 4.)
Hertha BSC–Wolfsburg 0–5 (Svanberg 4., Arnold 31. – 11-esből, Wind 34., R. Baku 72., Marmoush 86.)
Hoffenheim–VfB Stuttgart 2–2 (Kramaric 11., 90+4., ill. Guirassy 45+5., Endo 77.)
Kiállítva: Ahamada (78. – Stuttgart)

Schalke–RB Leipzig 1–6 (Kozuki 56., ill.André Silva 7., 44., Henrichs 15., Werner 45+2., Olmo 83., Poulsen 89.)

AZ ÁLLÁS
1. Bayern München 17 10 6 1 51–15 +36 36
2. Union Berlin 17 10 3 4 29–22 +7 33
3. RB Leipzig 17 9 5 3 37–23 +14 32
4. Eintracht Frankfurt 17 9 4 4 36–25 +11 31
5. Borussia Dortmund 17 10 1 6 31–25 +6 31
6. Freiburg 17 9 4 4 26–24 +2 31
7. Wolfsburg 17 8 5 4 35–20 +15 29
8. Bayer Leverkusen 17 7 3 7 30–28 +2 24
9. Mönchengladbach 17 6 4 7 30–28 +2 22
10. 1. FC Köln 17 5 6 6 29–31 –2 21
11. Werder Bremen 17 6 3 8 27–36 –9 21
12. Mainz 17 5 5 7 21–27 –6 20
13. Hoffenheim 17 5 4 8 25–27 –2 19
14. Augsburg 17 5 3 9 22–30 –8 18
15. VfB Stuttgart 17 3 7 7 21–30 –9 16
16. Bochum 17 5 1 11 17–39 –22 16
17. Hertha 17 3 5 9 20–30 –10 14
18. Schalke 17 2 3 12 14–41 –27 9

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik