MotoGP: Oliveira és Márquez ütközött – Bagnaia nyerte a portugál nyitófutamot

S. B.S. B.
Vágólapra másolva!
2023.03.26. 16:35
null
Bagnaia nyerte a nyitófutamot Fotó: AFP)
A 2022-es világbajnok, Francesco Bagnaia nyerte meg a MotoGP idei első futamát Portugáliában, ezzel és az első sprintfutam megnyerésével már 12 pontos előnyre tett szert a bajnoki címért folyó harcban.


A negyedik rajtkockából induló, Miguel Oliveira csodálatosan kapta el a rajtot és három kanyar után átvette a vezetést a hazai rajongók nagy örömére. A boldogság azonban nem tartott sokáig, a harmadik körben a sprintfutam győztese, Francesco Bagnaia meg tudta előzni a portugált, aki nem sokkal később ki is esett a versenyből: Marc Márquez elmérte a féktávot és hátulról belecsapódott Oliveirába, akivel kisodródtak a pályáról, így mindkettejüknek véget ért a futam.

A sárga zászlós körök után folytatódott a harc az élen, Bagnaiára Maverick Vinales tapadt rá és körökön át tartotta az egy-két tizedes különbséget. A 15. körre már nagyobb fokozatba tudott kapcsolni a címvédő és több mint fél másodperccel el tudott lépni a spanyoltól. A folytatásban pedig már semmi állhatott Bagnaia útjába és meg is szerezte a 12. futamgyőzelmét.

Ezzel a győzelemmel az olasz az első hétvégét követően már 12 pontos előnnyel vezet a bajnokságban.

A Moto2-ben egy igazán izgalmas futamot láthattak a nézők, amiben a két spanyol, Pedro Acosta és Aron Canet párbajozott az első helyért, s Acosta győzött.

A Moto3-ban Daniel Holgado a verseny elején felküzdötte magát az első helyre, amit a végéig szépen meg is tudott tartani, ezzel megszerezve karrierje első futamgyőzelmét.

MOTOGP
PORTUGÁL NAGYDÍJ, PORTIMAO
1. Francesco Bagnaia
(olasz, Ducati) 41:25.401
2. Maverick Vinales (spanyol, Aprilia) 0.687 mp hátrány
3. Marco Bezzecchi (olasz, VR46) 2.726 mp h.
A pontverseny állása: 1. Bagnaia 37 pont, 2. Vinales 25 pont, 3. Bezzecchi 16 pont

MOTO2
PORTUGÁL NAGYDÍJ, PORTIMAO
1. Daniel Holgado
(Red Bull KTM ) 1:46.798
2. David Munoz (BOE) 0.374 mp hátrány
3. Diogo Moreira (MT Helmets – MSI) 0.45 mp h.
A pontverseny állása: 1. Holgado 25 pont, 2. Munoz 20 pont, 3. Moreira 16 pont

MOTO3
PORTUGÁL NAGYDÍJ, PORTIMAO
1. Pedro Acosta
(Red Bull KTM) 1:42.525
2. Aron Canet (Pons Wegwow) 1.358 mp hátrány
3. Tony Arbolino (Elf Marc) 4.460 mp h.
A pontverseny állása: 1. Acosta 25 pont, 2. Canet 20 pont, 3. Arbolino 16 pont

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik