Románia: a labdarúgó-szövetség elutasítja Csányi javaslatát

Vágólapra másolva!
2023.02.07. 15:41
null
A román szövetség reagált a GSP-nek (Fotó: gsp.ro)
A Román Labdarúgó-szövetség (FRF) küzdeni fog Csányi Sándor MLSZ-elnök javaslata ellen, amely engedélyeztetné a Nagy-Magyarországot ábrázoló zászlókat a nemzetközi a mérkőzéseken. A témával a román sajtóban elsőként foglalkozó Gazeta Sporturilor bukaresti sportlap kérdésére a szövetség azt válaszolta, hogy ebben a többi környező ország hasonló álláspontjára is számít.  

„A FRF sem most, sem a jövőben nem fogadja el ezt, és álláspontját a FIFA és az UEFA előtt is ismerteti, ha ez a vita eljut a két nemzetközi fórum asztalára, ugyanúgy, ahogy bizonyára a régiónk többi szövetsége is teszi majd. A revizionizmus nem elfogadott a futballban, és az UEFA határozottan elítéli a politikai, ideológiai, vallási vagy sértő jellegű provokatív üzeneteket, amelyek kategorikusan tiltottak a stadionokban” – áll a bukaresti szövetség válaszában.

 

Legfrissebb hírek

Kihagyja a felkészülést a Man. United kapusa, ez áll a háttérben

Angol labdarúgás
15 órája

Szalai Attila és Matheus Saldanha klubot váltott, az Arsenal a Chelsea-től igazol – pénteki transzferhíradó

Minden más foci
2025.07.11. 09:06

39 évesen tért vissza az olasz élvonalba Edin Dzeko – hivatalos

Olasz labdarúgás
2025.07.10. 15:02

A magyar válogatott egy helyet visszaesett a FIFA-világranglistán

Minden más foci
2025.07.10. 11:05

Japán videójáték sztárja lett a magyar ikon

Minden más foci
2025.07.10. 09:16

Döntöttek a Lyonról, marad az élvonalban a klub

Francia labdarúgás
2025.07.09. 17:14

Egy év börtönbüntetést kapott Carlo Ancelotti

Spanyol labdarúgás
2025.07.09. 16:33

Klub-vb: drasztikus jegyárcsökkentés a kevés néző miatt

Klub-vb
2025.07.07. 13:44
Ezek is érdekelhetik