Fortuna Liga: „Szlovákia legjobbja" – bemutatták a Slovan új edzőjét

2021.05.11. 21:39
Mint ismert, vasárnap a Slovan hazai pályán 1–0-s vereséget szenvedett a DAC-tól, így két fordulóval a bajnokság vége előtt négy pontra csökkent a dunaszerdahelyiek hátránya az éllovassal szemben. Ennek következtében a Slovan vezetősége menesztette Darko Milanicot, és a mai napon a klub hivatalos oldalán jelentette be utódját, Vladimir Weisst.

Vladimir Weiss 2008 és 2011 között a szlovák labdarúgó-válogatottat irányította, és ő az egyetlen edző, aki a szlovák válogatottal képes volt kijutni a világbajnokságra, sőt, a 2010-es vb-n a csoportjából is továbbment (majd a nyolcaddöntőben kiesett) csapatával. 2011-ben a pozsonyi Slovan trénere lett, amellyel első idényében az Európa-liga csoportkörébe jutott.

A szlovák edzőről a Slovan igazgatója, Ivan Kmotrík is elismerően beszélt.

„Azt gondolom, hogy ő Szlovákia legjobb edzője. Az edzői kvalitásai és sikerei magukért beszélnek” – mondta a Slovan igazgatója Weissről, aki a mai napon megtartotta a csapat első edzését is.

Legfrissebb hírek

A megismételt büntetőből szépítő United kétgólos hátrányból fordított a Roma ellen

Bajnokok Ligája
17 órája

Száguld a DAC: még nem volt ilyen jó rajt a szlovák bajnokságban

Minden más foci
2026.11.02. 11:42

DAC: teli gázzal tovább

Minden más foci
2026.11.01. 20:46

Csapatszellem viszi előre a legjobb idénykezdését futó DAC-ot

Minden más foci
2026.10.29. 11:32

Tovább menetel a DAC, már nyolc ponttal vezet a Slovan előtt a szlovák bajnokságban

Minden más foci
2026.10.28. 20:50

Két idegenbeli BL-meccsre nem mehetnek be a Lens szurkolói – hivatalos

Bajnokok Ligája
2026.10.27. 20:07

Tovább robog a DAC, most a Rózsahegyet ütötték ki a csallóköziek

Minden más foci
2026.10.24. 21:23

Csóka Bálint: Isteni szeretet, könnyes szemek és egy megvalósult álom

Minden más foci
2026.10.19. 12:08