DAC: a szaklap szerint is Kalmár Zsolt volt az idény legjobbja

R. B.R. B.
2021.06.08. 12:18
null
Kalmár Zsolt lett az idény legjobbja (Fotó: Lelkes Ernő)
Kalmár Zsolt, a dunaszerdahelyi DAC magyar válogatott labdarúgója végzett a legjobb átlagosztályzattal a szlovák élvonalbeli bajnokság legutóbbi kiírásában a Sport napilap értékelésében – számolt be róla a klub a hivatalos honlapján.

 

 

A 26. életévét június 9-én betöltő középpályást márciusban megválasztották 2020 legjobb játékosának, majd a Fortuna Liga 2020–2021-es idényének legjobbjának járó díjat is elnyerte.

Szlovákia egyetlen sportnapilapja, a Sport ugyancsak a DAC magyar labdarúgóját látta a legjobbnak.

„A dunaszerdahelyiek csapatkapitánya folyamatosan magas színvonalon futballozott, aminek köszönhetően a magyar válogatottban is kiharcolta a helyét. Sőt, ott is a kulcsemberek közé tartozott. Ha nem sérül meg, minden bizonnyal déli szomszédunk együttesének egyik oszlopos tagja lenne a hamarosan induló Európa-bajnokságon is. Kalmár először szeptember végén, a 8. fordulóban került a rangsor élére, azóta pedig nem is engedett senkit maga elé” – idézi a dac1904.sk a Sport napilapot.

Kalmár az 1-től 10-ig terjedő skálán 7.57-es átlaggal zárt. A DAC-ból összesen öt játékos került be a legjobb tízbe, a szintén magyar válogatott Schäfer András 7.04-gyel a negyedik helyen végzett.

Kalmár Zsolt az alapszakaszban 21 találkozón összesen 12 gólt szerzett és öt gólpasszt adott. A rájátszásban csupán két mérkőzésen lépett pályára, jelenleg sérüléséből lábadozik.

Legfrissebb hírek

Telt házra, kiváló hangulatra és minőségi ellenfélre számít a DAC grúz csatára a Puskás Arénában

Minden más foci
2026.09.22. 16:04

Niké Liga: kétszer vezetett a DAC, de a vége döntetlen lett

Minden más foci
2026.09.20. 22:36

Schäfer András újra Münchenben

Német labdarúgás
2026.09.18. 09:38

Meglepetés! Egy 1400 fős falu csapata kiverte a DAC-ot a Szlovák Kupából

Minden más foci
2026.09.15. 18:30

Szánthó Regő bombagólt lőtt a szlovák bajnokságban

Minden más foci
2026.09.12. 20:31

Csíkszereda: a DAC-tól és Brazíliából is érkezett egy játékos

Minden más foci
2026.09.07. 13:36

Csóka Bálint: A DAC titka? Egy vérből valók vagyunk!

Minden más foci
2026.09.06. 13:40

A DAC legyőzte a Slovant

Légiósok
2026.09.05. 23:57