CIES: Haaland Vinícius Júniort megelőzve a legértékesebb labdarúgó

D. S. B.D. S. B.
2023.06.06. 12:30
null
Erling Haaland Vinícius Júniort megelőzve lett a legértékesebb futballista a CIES modellje alapján (Fotó: Getty Images)
Heti jelentésében a Sporttudományok Nemzetközi Központja (CIES) az általa kifejlesztett statisztikai modell alapján vizsgálta a világ labdarúgóinak értékét, amely alapján a lista élén a Manchester City norvég gólvágója áll 250 millió eurós értékkel, megelőzve két másik 23 éven aluli játékost, a Real Madrid brazilját, Vinícius Júniort és az Arsenal angol válogatottját, Bukayo Sakát.

 

Haaland messze a legmagasabb értékeléssel rendelkező labdarúgó, hiszen 245.1-es értékelést kapott, míg a második helyezett Vinícius Júnior 196.3-at.

A CIES statisztikai modellje a lista összeállításakor számos kritériumot vett figyelembe – a módszertanról itt olvashat. A mostani rangsor egyik fontos eleme, hogy a futballistáknak hány év van még hátra a szerződésükből, a legnagyobb szorzót pedig az adja, ha kontraktusuk még három évig él legalább jelenlegi klubjuknál.

A Real Madriddal 2024-ig érvényes szerződéssel rendelkező Vinícius Júnior viszont kontraktusa alapján értékesebb Haalandnál, hiszen ez alapján az ő értékét 314.9 millió euróra becsülik.

Bukayo Saka mögött negyedik helyen a Borussia Dortmund angol tehetsége, Jude Bellingham áll, megelőzve Rodrygót, valamint a Barcelona két középpályását, Pedrit és Gavit, de a legjobb tízben ott van még Jamal Musiala, Phil Foden és tizedikként Kylian Mbappé is.

A LISTA ÉLMEZŐNYE (FORRÁS: CIES) A TELJES LISTÁT A KÉPRE KATTINTVA MEGTEKINTHETI!
A LISTA ÉLMEZŐNYE (FORRÁS: CIES) A TELJES LISTÁT A KÉPRE KATTINTVA MEGTEKINTHETI!

Ami a posztok szerinti listát illeti, a legértékesebb kapus az arsenalos Aaron Ramsdale, a legtöbbre taksált belső védő a lipcsei Josko Gvardiol, míg a szélső védők között Reece James vezet. A védekező középpályások rangsorát Jude Bellingham, a támadókét Bukayo Saka vezeti, míg a csatároknál természetesen itt is Erling Haaland áll az első helyen.

A legmagasabb becsült értékkel a topligákon kívül két portugál szerepel a listán, hiszen António Silva 89, Goncalo Ramos pedig 82 millió eurót ér a CIES szerint.

A TELJES LISTA IDE KATTINTVA ÉRHETŐ EL!

Legfrissebb hírek

NL: Palmer nincs, a Bellingham fivérek viszont ott vannak az angolok keretében

Minden más foci
10 órája

Ötvenéves rekordot döntött meg a Como, Mbappé százados lett – szerdai BL-legek

Bajnokok Ligája
Tegnap, 10:47

Mourinho: Az AEK fantasztikusan játszott, ez volt a legjobb teljesítményük

Bajnokok Ligája
Tegnap, 8:31

La Liga: Tchouaméni lecsúszott lövése fejen talált egy kisfiút, Mbappé is vigasztalta

Spanyol labdarúgás
2026.11.02. 10:40

Aranylabda: a spanyol és a német újságírónál Mbappé nyert, a brazilnál Messi

Minden más foci
2026.11.01. 11:28

Nem sokon múlott – kiderült, Kane mennyivel előzte meg Mbappét az Aranylabda-szavazáson

Minden más foci
2026.10.30. 21:20

A Real Madrid is elnézést kért Kylian Mbappé szavai miatt

Spanyol labdarúgás
2026.10.28. 10:38

Kíméletlen befejezés, középpályásokat megszégyenítő passzjáték – ezért lett Harry Kane 2026 aranylabdása

Minden más foci
2026.10.27. 16:26