Kis stadion, nagy feszültség és büszke csíkszeredaiak

B. O. M.B. O. M.
2025.07.15. 15:50
null
A végén egy pontnak örülhettek a szeredaiak (Fotó: FK Csíkszereda)
Az erdélyi magyar lapok mellett Ilyés Róbert vezetőedző is elégedett volt a története első élvonalbeli mérkőzésén a bukaresti Dinamóval döntetlent játszó FK Csíkszereda teljesítményével.

Székelyföldi szemszögből kalandosan és dicsőségesen, bukaresti nézőpontból botrányosan alakult az FK Csíkszereda bemutatkozása a román élvonalban. A Dinamo elleni hétfői 2–2-es döntetlen még annak tükrében is jó eredmény, hogy 11 perc után már 2–0-ra vezettek a hazaiak – szünet után viszont a nyolc védést jegyző Pap Eduárd bravúrjai kellettek az egy pont megőrzéséhez. 

A román sajtó jóval kevésbé foglalkozik a mérkőzéssel, sőt még a második félidőben fél órára kialvó világítással is, mint a Dinamo szurkolóinak és a csendőrség összetűzéseivel. A bukaresti klub ultrái és vezetői azzal vádolják a hatóságokat, hogy a vendégszurkolókat  érvényes belépővel sem engedtek be a stadionba – később pedig a csendőrség még könnygázt is bevetett a magyarellenes rigmusokkal és feliratokkal érkező bukaresti drukkerekkel szemben. Andrei Niculescu, a Dinamo elnöke kedd délelőtt körbehaknizta a bukaresti televíziókat és lapokat a szurkolóikat ért állítólagos túlkapások miatt.

„Teljes őrület: négy gól, kialvó világítás és rengeteg feszültség” – írta a mérkőzésről szóló helyszíni tudósítás címében a Gazeta Sporturilor, a bukaresti portál cikke később „hargitai thrillerként” is jellemezte az összecsapást. A Golazo szerint a „vörös kutyák (a Dinamo beceneve – a szerk.) csak egy pontot tudtak szerezni egy látványos, nevetséges hibákkal és hatalmas helyzetekkel teli mérkőzésen”. Az erdélyi magyar honlapok közül a Maszol „Kis stadion nagy feszültség” címmel tudósít a mérkőzésről és a bukaresti ultrák botrányos viselkedéséről, míg a Székelyhon szerint „Álomszerű kezdés után kihúzta a döntetlent az FK Csíkszereda”.

Ilyés Róbert vezetőedző szerint a mérkőzés elején két támadással sikerült meglepniük a Dinamót, utána viszont a bukarestiek kikényszerítették, hogy saját kapuja elé szoruljon a csapata.

„Összességében jó meccs volt, és örvendek, hogy sikerült legalább egy pontot kihozni belőle. Nagyon jó csapattal játszottunk, és taktikailag felvettük vele a versenyt, de a Dinamo olyan nagy iramot diktált, amilyet eddig még nem tapasztaltunk” – fogalmazott a csíkszeredai vezetőedző. 

Az FK első valódi élvonalbeli gólját jegyző – az első hazai találat bukaresti öngól volt – Bödő Zoltán Efraim leginkább annak örült, hogy sikerült végre tétmérkőzésen is betalálnia.

„Nagyon örültem, hogy ezzel a csapatot is tudtam segíteni, és persze büszke pillanat volt nekem” – mondta Székelyföld Labdarúgó Akadémia 18 éves növendéke, akit a Profi Liga a meccs emberének választott.

ROMÁN SUPERLIGA
1. FORDULÓ
FK Csíkszereda–Dinamo Bucuresti2–2 (2–2)
 

 

Legfrissebb hírek

Eppel góllal, Szalay gólpasszal járult hozzá a Csíkszereda első győzelméhez

Minden más foci
2026.10.24. 17:00

Pénzbüntetéssel úszta meg a Dinamo a Sepsi elleni meccs magyarellenes rigmusait

Minden más foci
2026.10.21. 21:50

Férfi kézilabda BL: a címvédő Barca könnyedén nyert Bukarestben

Kézilabda
2026.10.15. 20:27

Bukarestben javítana a Szolnok a FIBA Európa-kupában

Kosárlabda
2026.10.13. 10:48

A román szövetséghez fordult a Sepsiszentgyörgy a magyarellenes rigmusok miatt

Minden más foci
2026.10.12. 14:25

Európai kézilabdaligák: Nagy Benedek kilenc védést mutatott be a Valladolidban

Kézilabda
2026.10.02. 22:36

Férfi kosár Ek: román csapat került a Szolnok csoportjába

Kosárlabda
2026.10.01. 10:03

Újabb vereség, az utolsó helyen megy a válogatott szünetre a Csíkszereda

Minden más foci
2026.09.21. 22:05