Lemondott a dán szövetségi kapitány, Kasper Hjulmand

CS. M.CS. M.
2024.07.19. 09:36
Kasper Hjulmand lemondott kapitányi posztjáról (Fotó: Getty Images)
A Dán Labdarúgó-szövetség hivatalos közleményéből derült ki, hogy bejelentette lemondását a nemzeti csapat szövetségi kapitánya, Kasper Hjulmand.

 

„Hihetetlen megtiszteltetés, hogy négy éven át én vezethettem a dán válogatottat. Nincs annál jobb dolog, mint a hazádat képviselni, szóval fantasztikus volt ez az időszak. Most azt érzem, ha a két év múlva kezdődő világbajnokságra gondolok, hogy a csapatnak új energiákra, ötletekre van szüksége. Valakire, aki új fejezetet nyithat eme csodálatos nemzet előtt. Mindig azt tartottam szem előtt, mi a legfontosabb a csapatnak, ezért döntöttem így” – indokolta lemondását Kasper Hjulmand. 

Az 52 esztendős szakember 2020 nyarán vette át a dán válogatott irányítását, egy évvel később pedig Európa-bajnoki elődöntőbe vezette együttesét. A 2022-es vb aztán nem a terv szerint sikerült, csoportja utolsó helyén végzett Dánia, de a németországi Eb-n továbbjutott kvartettjéből, s egy kiélezett meccsen végül a házigazda németektől kapott ki a nyolcaddöntőben. Azt egyelőre nem tudni, Hjulmand visszatér-e a klubfutballba, vagy sem. 

 

 

 

 

Legfrissebb hírek

Női kézi: Fazekas Virág pillanatok alatt megszerette a dán mentalitást

Kézilabda
2026.03.17. 10:15

„Éreztem, hogy hozzáér a lábamhoz, tudtam, ha elesek, tizenegyes lesz” – Madueke az Arsenal egyenlítéséről

Bajnokok Ligája
2026.03.12. 09:56

Amikor akasztják a hóhért: a Leverkusen mestere nem maradt csendben csapata szögletgólja után – KÉP

Bajnokok Ligája
2026.03.11. 20:18

BL: Az ágyúktól sem ijednek meg a németek

Bajnokok Ligája
2026.03.11. 08:57

Klujber Katrin: Ez nem mehet így tovább!

Kézilabda
2026.03.08. 19:13

Ez most sima volt: kilenc góllal kikaptunk Dániától a női kézilabda Eurokupában

Kézilabda
2026.03.08. 17:32

Női kézilabda: sérülés miatt változott a dán válogatott mieink elleni kerete

Kézilabda
2026.02.26. 10:50

Gyász: elhunyt a dán válogatott legendás szövetségi kapitánya

Minden más foci
2026.02.19. 15:19
Ezek is érdekelhetik