Videó: Messi két gólt szerzett és gólpasszt is adott

P. K.P. K.
Vágólapra másolva!
2024.04.21. 09:01
Lionel Messi két góllal és egy gólpasszal vezette győzelemre az Inter Miamit a Nashville ellen (Fotó: facebook.com/InterMiamiCF)
Márciusi sérülése után ismét bombaformában futballozik az Inter Miamiban Lionel Messi. A 36 éves argentin világklasszis az MLS legutóbbi játéknapján két góllal és egy gólpasszal vette ki a részét csapata 3–1-es sikeréből a Nashville ellen.

 

Lionel Messi az Egyesült Államokban, februárban úgy kezdte a 2024-es idényt, hogy három bajnokin három gólt szerzett, majd márciusban megsérült és kihagyott négy mérkőzést. A visszatérését követően a Nashville elleni volt a harmadik meccse, és mind a három találkozón gólt szerzett. Ráadásul a legutóbbi játéknapon, az Inter Miami hazai 3–1-es sikere alkalmával kétszer is betalált, előbb a saját szólóját követően, Luis Suárez passzából, majd 11-esből, a kettő között pedig szögletből adott egy gólpasszt Sergio Busquetsnek. Az Inter Miami így 0–1-ről fordított és egymás után másodszor győzött.

Messi mérlege a bajnokságban hat mérkőzés, hét gól, három assziszt, minden tétmeccset, vagyis a CONCACAF BL-t is ideszámolva pedig 2024-ben az Inter Miamiban kilenc találkozón kilenc gólnál és öt gólpassznál tart.

MLS
ALAPSZAKASZ
Inter Miami–Nashville 3–1 (Messi 11. és 81. – a másodikat 11-esből, Busquets, ill. Negri 2.)


MAGYAR ÉRDEKELTSÉGŰ MÉRKŐZÉS
Sporting Kansas City–St. Louis City 3–3
Kansas City: Sallói Dániel végigjátszotta a meccset, a 45+7. percben sárga lapot kapott.

 

Legfrissebb hírek

Messi remekelt, Gazdag lesgólig jutott, Sallóiék megint kikaptak az MLS-ben

Minden más foci
2025.08.17. 07:47

Los Angelesben valaki azt várja, Szon Hung Min vb-győzelemhez segítse az Egyesült Államokat

Minden más foci
2025.08.07. 16:55

A Los Angeles FC bejelentette Szon Hung Min érkezését – hivatalos

Minden más foci
2025.08.06. 23:45

Az MLS-csapat bejelentette Thomas Müller érkezését – hivatalos

Minden más foci
2025.08.06. 19:20

Messi megkapta a hosszabbítási ajánlatát és rögtön meg is sérült – a 11. percben le kellett cserélni

Minden más foci
2025.08.03. 10:05

Messi addig játszhat Miamiban, ameddig akar

Minden más foci
2025.08.02. 10:05

Videó: Lionel Messi is feltűnt a Coldplay csókkameráján

Minden más foci
2025.07.28. 20:19

Sallói egy órát kapott a vesztes bajnokin; ikszelt az eltiltott Messi nélkül az Inter Miami

Minden más foci
2025.07.27. 07:32
Ezek is érdekelhetik