Kuvaitban kezdi az évet a magyar futsalválogatott

MTI/B. D. K.MTI/B. D. K.
Vágólapra másolva!
2024.01.31. 10:47
Kuvaitban játszunk (Fotó: MLSZ)
Kuvaitban kezdi az évet a magyar futsalválogatott, Sergio Mullor szövetségi kapitány együttese a jövő héten két mérkőzést játszik a házigazdák ellen az év első összetartásán.

A Magyar Labdarúgó-szövetség (MLSZ) honlapja emlékeztet rá, hogy a decemberben kezdődő Európa-bajnoki selejtezőkre való felkészülés eddigi állomásain hat meccset vívott Sergio Mullor irányításával a csapat, a hetedik és a nyolcadik összecsapásra pedig jövő pénteken és vasárnap Kuvaitban kerül sor a vb-selejtező előtt álló házigazdák ellen.

A szövetségi kapitány ezúttal a korábbiaknál is fiatalabb együttesnek szavazott bizalmat, néhány rutinos játékos, mint Dróth Zoltán vagy Tatai József most pihenőt kapott. A keret tagjai vasárnap találkoznak, és még aznap elutaznak az edzőtáborozás helyszínére.

„Bár tizenegy hónap még hátra van az Európa-bajnokság első selejtezőköréig, ez egyáltalán nem sok idő, hiszen a versenynaptár miatt kevés lehetőségünk lesz a közös összetartásokra – mondta az mlsz.hu-nak a kerethirdetés után Sergio Mullor.Szeretnénk újabb lépést tenni előre, és elkerülni, hogy megismétlődjön, ami a legutóbbi, Koszovó elleni mérkőzéseken történt, ahol nem voltam túlságosan elégedett a csapat teljesítményével, ráadásul elvesztettünk egy lehetőséget arra, hogy tovább növeljük az önbizalmunkat.”

Hozzátette: az edzőtábor előtt azt a döntést hozták, hogy ezúttal még inkább a fiatalokra építik a keretet.

„Olyan csapattal megyünk, amelynek átlagéletkora mindössze 24,3 év. A fiatalabb kerettagok az U19-es és legutóbb az U21-es válogatottban is bizonyították, hogy megérdemlik a bizalmat, ráadásul a klubjaikban is egyre fontosabb szerepet kapnak. Fontos, hogy önbizalmat és megfelelő nemzetközi tapasztalatot szerezzenek, hogy amikor szükségünk lesz rájuk, segíteni tudják a csapatot” – fogalmazott.

Az ellenfélről szólva a szakember azt mondta: a kuvaiti jó képességű együttes, részt vett a legutóbbi vb-n is.

„Jelenleg a szeptemberi világbajnokság selejtezőjére készülnek, ezért fontos pillanatban játsszák ezt a két mérkőzést. Mindent bele kell adnunk, hogy jó eredményt érjünk el, de biztos vagyok benne, hogy csapatként sokat tudunk fejlődni ezen az összetartáson” – vélekedett Sergio Mullor.

A MAGYAR VÁLOGATOTT KERETE
Kapusok: Alasztics Marcell (Haladás VSE), Gémesi Gergő (Újpest-220Volt)
Mezőnyjátékosok: Nagy Imre (MVFC Berettyóújfalu), Haász Benjamin (SG Kecskemét Fuhtsal), Rábl János (MVFC Berettyóújfalu), Nagy Kevin (MVFC Berettyóújfalu), Bartha Sándor (Nyírbátori SC), Fekete Márk (SG Kecskemét Futsal), Szentes Bíró Tamás (Nyírbátori SC), Pál Patrik (SG Kecskemét Futsal), Büki Baltazár (Aramis SE), Lux Gábor (1. Futsal Club Veszprém), Hadházi Sándor (Nyírbátori SC), Rutai Balázs (Haladás VSE), Kovács Ádám (Nyíregyháza), Faragó Ádám (DEAC)

 

Legfrissebb hírek

A szerb Marko Perics lett a veszprémi futsal klub új vezetőedzője

Labdarúgó NB I
Tegnap, 11:12

Hihetetlen dráma után harmadszor is aranyérmes a magyar válogatott a cukorbetegek futsal Eb-jén

Minden más foci
2025.07.10. 17:42

DiaEuro 2025: döntőbe jutott a magyar válogatott!

Minden más foci
2025.07.09. 19:02

DiaEuro 2025: elődöntőbe jutott a magyar válogatott

Minden más foci
2025.07.07. 17:06

Futsal Eb: Romániával játszik a kijutásért a magyar válogatott

Minden más foci
2025.07.03. 12:11

Futsal: Veszprémben idén minden csillag együtt állt a sikerhez

Labdarúgó NB I
2025.06.25. 17:28

Újpest: Németh Péter lett a futsalcsapat főnöke – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.06.25. 09:05

Futsal: Thiago és Gajzágó Flóra lett az NB I-es idény legjobbja

Labdarúgó NB I
2025.06.24. 13:40
Ezek is érdekelhetik