FIFA: eddig csaknem 2.8 milliárd dollár ment a sportág fejlesztésére

2023.12.22. 11:54
null
Fotó: Getty Images
A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) csaknem 2.8 milliárd dollárt (mintegy 972 milliárd forintot) fektetett 2016 és 2022 között a sportág fejlesztési programjának első két ciklusába.

A FIFA pénteki közlése szerint a 2016 májusában indult programnak egy három- és egy négyéves ciklusa is lezajlott, melyben a szervezet helyi projektekbe fektette az összegeket.

„Már az elején megfogadtuk, hogy a labdarúgás által generált bevételeket a sportágunk javára fogjuk fordítani, a lányokra, a fiúkra, a nőkre és a férfiakra egyaránt, és tartottuk magunkat az ígéretünkhöz” – mondta Gianni Infantino, a FIFA elnöke, és hozzátette, a program harmadik szakasza már elkezdődött.

A FIFA jelentéséből kiderült, hogy 2022-ig az alap 80 százalékát, mintegy 2.24 milliárd dollárt juttatott el 211 tagszervezetéhez, a fennmaradó összeg a konföderációkhoz, illetve a regionális szövetségekhez került. A pénzt új infrastruktúra kialakítására vagy a meglévő fenntartására, illetve a hazai versenyek fejlesztésére, valamint az igazgatással és irányítással kapcsolatos költségekre fordították.

A FIFA közlése szerint 2016 és 2022 között 1600 olyan projektet támogattak, amelynek hosszú távú hatása van a labdarúgás fejlődésére, és amelynek csaknem egyharmada infrastruktúra-fejlesztés volt.

 

Legfrissebb hírek

A FIFA húszezer dolláros büntetést rótt ki a spanyolokra

Spanyol labdarúgás
Tegnap, 17:12

Gianni Infantino csak a rossz kommunikációért kért bocsánatot a FIFA ülésén

Minden más foci
2026.10.15. 18:58

Szabálymódosítás jöhet a FIFA-nál a Balogun-ügy miatt

Minden más foci
2026.10.15. 11:39

Több mint hatmilliárd dollár szétosztását tervezi a FIFA a következő négy évben

Minden más foci
2026.10.14. 09:51

Infantino 1.72 millió dolláros extra „kifizetést” kapott a vb-vel összefüggésben – sajtóhír

Minden más foci
2026.10.13. 18:31

Rossi és Szoboszlai sincs jó véleménnyel róla – európai össztűz zúdult az összevont őszi válogatott szünetre

Magyar válogatott
2026.10.09. 15:18

A volt svájci válogatott védő Gianni Infantino első kihívója a FIFA-elnökválasztáson

Minden más foci
2026.10.07. 21:08

Javított a magyar válogatott a FIFA világranglistáján

Minden más foci
2026.10.07. 14:39