NL: változik a kiírás, a 3. hely sem ér biztos bennmaradást

Vágólapra másolva!
2023.01.26. 14:58
null
Fotó: AFP
A következő kiírástól változik a labdarúgó Nemzetek Ligája lebonyolítása. Az UEFA bejelentése szerint az A-ligában már negyeddöntőket is rendeznek, míg az A- és a B-, illetve a B- és a C-liga között osztályozókat játszanak.


Az új rendszer szerint a 2024 szeptemberében kezdődő következő kiírásban a négyszer négycsapatos A-liga – ebben szerepel a magyar válogatott is – csoportjaiból már nemcsak a győztes, hanem az első két helyezett jut az egyenes kieséses szakaszba. 2025 márciusában negyeddöntőt rendeznek, az oda-visszavágós párharcok (a csoportelsőket a csoportok másodikjaival sorsolják össze) továbbjutói jutnak a júniusi négyes döntőbe.

A felső két osztályban a kiesésért és feljutásért is oda-visszavágós párharcokat rendeznek, az A-liga csoportjainak harmadik helyezettjeit a B-liga másodikjaival sorsolják össze, míg a B-liga harmadikjai a C-liga másodikjaival találkoznak, és a párharcok győztesei folytatják a felsőbbik kategóriában. A csoportok negyedikjei továbbra is kiesnek, míg az alacsonyabb osztályok első helyezettjei automatikusan feljutnak. A C- és a D-liga között nem lesz osztályozó. A még zajló kiírásban a C-liga utolsói között mérkőzéseket rendeznek a bennmaradásért, a két kiesőt a jövőben a mérlegük alapján állapítják meg.

Az UEFA versenynaptárában az A-ligás negyeddöntő és az osztályozók idején már vb-selejtezőket is játszanak 2025 márciusában. Mint megírtuk, a 2026-os vb selejtezőjében 12 négyes vagy ötös csoportba sorsolják a válogatottakat, az ötös csoportok küzdelmeit már márciusban elkezdik, míg a négyesekét csak júniusban.

Az A-liga negyedikjei, a B-liga elsői és negyedikjei, a C-liga elsői, harmadikjai és negyedikjei, valamint a D-ligások nem játszanak NL-meccset 2025 márciusában.

A 2024–2025-ÖS NEMZETEK LIGÁJA SZEREPLŐI
A LIGA:
Hollandia, Horvátország, Spanyolország, Olaszország, Dánia, Portugália, Belgium, MAGYARORSZÁG, Svájc, Németország, Lengyelország, Franciaország, Izrael, Bosznia-Hercegovina, Szerbia, Skócia
B LIGA: Ausztria, Csehország, Anglia, Wales, Finnország, Ukrajna, Izland, Norvégia, Szlovénia, Írország, Albánia, Montenegró, Grúzia, Görögország, Törökország, Kazahsztán
C LIGA: Románia, Svédország, Örményország, Luxemburg, Azerbajdzsán, Koszovó, Bulgária, Feröer, Észak-Macedónia, Szlovákia, Észak-Írország, Észtország, Lettország, Ciprus/ Gibraltár*, Fehéroroszország/Litvánia*, Oroszország**
D LIGA: Ciprus/ Gibraltár*, Fehéroroszország/Litvánia*, Moldova, Málta, Andorra, San Marino, Liechtenstein
*Gibraltár–Ciprus és Litvánia–Fehéroroszország meccseket rendeznek a bennmaradásért 2024 márciusában
**Oroszországot eltiltotta az UEFA, nem biztos, hogy részt vehet a sorozatban

Legfrissebb hírek

A Ludogorec lesz a Ferencváros ellenfele az Európa-liga-rájátszásban

Európa-liga
2026.01.30. 13:30

Az MLSZ is csatlakozott az UEFA életmentő programjához

Minden más foci
2026.01.29. 16:05

Schmidt Ádám: Elengedhetetlen a sport és az orvostudomány szoros szövetsége

Egyéb egyéni
2026.01.23. 11:17

Az UEFA is felköszöntötte a 125 éves MLSZ-t

Minden más foci
2026.01.19. 12:20

„Egy csoport ember úgy döntött, hogy kinyír engem” – Michel Platini szerint összeesküdtek ellene

Minden más foci
2026.01.17. 10:38

Svájci ellenfelet kaptak Baráth Péterék, bosnyák csapattal játszik a Palace a Konferencialigában

Európa-konferencialiga
2026.01.16. 13:35

BL-döntő: háromnapos UEFA-bejárást tartottak a Puskás Arénában

Bajnokok Ligája
2025.12.05. 14:06

Németországé a 2029-es női labdarúgó Európa-bajnokság

Minden más foci
2025.12.03. 18:03
Ezek is érdekelhetik