NL: Haalandék karanténban – elmarad a románok elleni meccs

2020.11.14. 22:44
null
Haaland Norvégiában három gólt szerezett a románok ellen 4–0-ra megnyert mérkőzésen – a visszavágót nem rendezik meg vasárnap (Fotó: AFP)
Az európai szövetség (UEFA) a hivatalos honlapján is közölte, hogy elmarad a vasárnapra tervezett Románia–Norvégia Nemzetek Ligája-mérkőzés a B-ligából. A norvég szövetség beszámolója szerint azért nem kerül sor a meccsre, mert csapatukat a hatóságok nem engedték elrepülni Bukarestbe, miután Omar Elabdellaoui koronavírustesztje pozitív lett – a szigorú helyi szabályok szerint a teljes norvég válogatottra tíz nap karantén vár. Így a jövő heti Ausztria–Norvégia találkozó is veszélybe kerülhet, és több európai klubnál is aggódhatnak játékosukért, hiszen például a dortmundi Erling Haaland is a norvég keret tagja.     

 

Elmarad a vasárnap esti Románia–Norvégia mérkőzés a Nemzetek Ligájában, miután a vendégcsapat a koronavírus-járvány miatt nem tudott elutazni Bukarestbe. Az összecsapás törlését az UEFA jelentette be, és a román szövetség is megerősítette.

A norvég válogatott keretéből Omar Elabdellaoui fertőződött meg koronavírussal és került karanténba, ezért az oslói hatóságok a helyi járványszabályokra hivatkozva nem engedték útra kelni az együttest. Bár délután még olyan hírek érkeztek, hogy a gárda alig 18 futballistával, köztük egyetlen kapussal a meccs napján mégis elutazik Romániába, végül otthon maradt, és a jelek szerint a szerdai, ausztriai mérkőzésére sem tud kiállni.

A román–norvég találkozó végeredményéről az UEFA fegyelmi bizottsága dönt majd, román sajtóhírek szerint akár Norvégia összes eredményét is törölhetik majd, visszasorolva a csapatot a Nemzetek Ligája C-divízójába.

NEMZETEK LIGÁJA – A VASÁRNAPI PROGRAM
5. FORDULÓ
A-DIVÍZIÓ
1. CSOPORT
18.00:
Hollandia–Bosznia-Hercegovina, Amszterdam
20.45: Olaszország–Lengyelország, Reggio Emilia (Tv: Sport2) – élőben az NSO-n!
2. CSOPORT
20.45:
Dánia–Izland, Koppenhága
20.45: Belgium–Anglia, Leuven (Tv: Sport1) – élőben az NSO-n!

B-DIVÍZIÓ

1. CSOPORT

20.45: Ausztria–Észak-Írország, Bécs
Románia–Norvégia, Bukarest – elmarad

A CSOPORT ÁLLÁSA
1. Ausztria 4 3 – 1 6–4 +2 9
2. Norvégia 4 3 – 1 11–3 +8 9
3. Románia 4 1 1 2 4–8 –4 4
4. Észak-Írország 4 – 1 3 2–8 –6 1

2. CSOPORT
15.00:
Szlovákia–Skócia, Nagyszombat (Tv: Sport2)
20.45: Csehország–Izrael, Plzen
3. CSOPORT
18.00:
Törökország–Oroszország, Isztambul (Tv: Sport2) – élőben az NSO-n!
20.45: MAGYARORSZÁG–Szerbia, Puskás Aréna (Tv: M4 Sport) – élőben az NSO-n!
4. CSOPORT
18.00:
Bulgária–Finnország, Szófia
18.00: Wales–Írország, Cardiff

C-DIVÍZIÓ

2. CSOPORT
15.00:
Észak-Macedónia–Észtország, Szkopje
18.00: Grúzia–Örményország, Tbiliszi
3. CSOPORT
20.45:
Moldova–Görögország, Chisinau
20.45: Szlovénia–Koszovó, Ljubljana
4. CSOPORT
18.00:
Albánia–Kazahsztán, Tirana
18.00: Fehéroroszország–Litvánia, Minszk

Legfrissebb hírek

Rossi és Szoboszlai sincs jó véleménnyel róla – európai össztűz zúdult az összevont őszi válogatott szünetre

Magyar válogatott
2026.10.09. 15:18

Toni Kroos edzőként térne vissza a futballba

Minden más foci
2026.10.08. 20:45

UEFA: Ceferin harcba száll negyedik elnöki ciklusáért is

Minden más foci
2026.10.08. 14:34

Senki sem alakított ki több helyzetet az NL-ben, mint Szoboszlai Dominik

Magyar válogatott
2026.10.07. 12:40

Schäfer András jót derült: „…akkor nézzétek a spanyolokat!”

Magyar válogatott
2026.10.06. 07:25

Gyökeres „Bane” Bukarestben is betalált, pofozógép lett a B-ligában Romániából

Minden más foci
2026.10.05. 23:09

Szurkolói vélemények: Szoboszlai vitte a fiúkat a hátán; Ez a csapat az A-ligába való

Magyar válogatott
2026.10.03. 11:05

Ismerős horvát bíró vezeti az ukrán–magyar Nemzetek Ligája-mérkőzést

Magyar válogatott
2026.10.03. 10:38