UEFA: döntöttek, újra ötöt lehet cserélni a mérkőzéseken

MTI MTIMTI MTI
2020.09.24. 15:36
null
Az UEFA tétmeccsein ebben az idényben is ötöt cserélhetnek az edzők (Fotó: AFP)
Az idény hátralévő részére ismét öt cserelehetőségük lesz az edzőknek az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) döntése értelmében.

Aleksander Ceferin elnök a csütörtöki sajtótájékoztatóján elmondta, hogy a szabályt alkalmazzák klubszinten a Bajnokok Ligájában és az Európa-ligában is, továbbá a válogatott versenysorozatoknál a Nemzetek Ligájában és az Európa-bajnoki pótselejtezőkön.

Az IFAB jövő augusztusig meghosszabbította a három helyett öt cserét engedélyező szabályt, de az egyes nemzeti bajnokságoknak saját jogkört adott annak alkalmazására. A spanyol, a német és a francia liga is az öt csere megtartása mellett döntött, az angol Premier League-ben azonban visszatért a három változtatási lehetőséghez, ahogy a magyar élvonal is így tett.

A szlovén sportvezető arról is beszélt, hogy a Nemzetek Ligája négyes döntőjére valószínűleg jövő októberben kerül sor, a rendezés iránt pedig Olaszország, Hollandia és Lengyelország érdeklődik.

SŰRŰ MENETREND

Az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) végrehajtó bizottsága Budapesten jelentette be döntéseit a 2020–2021-es idény versenynaptárával kapcsolatban. A Kempinski Hotel Corvinusban tartott sajtótájékoztatón kiderült, Aleksander Ceferin UEFA-elnök szerint a legnagyobb problémát a koronavírus-járvány miatti kiszámíthatatlanság jelenti. A terveket figyelembe véve a jövő évi menetrendet a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) együttműködésével kívánják megvalósítani: 2021 márciusa és szeptembere között a válogatottak az eddig ajánlott két mérkőzés helyett hármat kénytelenek játszani, kétszer is. Ahogyan erre a versenynaptár külön kitér: március 22. és 31., valamint augusztus 30. és szeptember 8. között „triplán” terhelik a nemzeti csapatok labdarúgóit. Biztossá vált továbbá, hogy a Nemzetek Ligájának elődöntőjét 2021. október 6-án és 7-én, fináléját 10-én rendezik. A koronavírus-járványra tekintettel marad az ötcserés lehetőség az UEFA égisze alá tartozó versenysorozatokban. A pandémia hatással volt a női és ifjúsági Bajnokok Ligájára is: utóbbinál már a legjobb 64-től kieséses szakaszban versenyeznek az együttesek, és 2021 márciusától kezdődik számukra a megméretés.(T. A.)

 

Legfrissebb hírek

Real Madrid–Inter, Liverpool–Atlético Madrid rangadókkal indul a BL alapszakasza

Bajnokok Ligája
2026.08.29. 14:16

Valahol Európában – Moncz Attila publicisztikája

Minden más foci
2026.08.28. 23:29

A Bragával és a Crvena zvezdával is találkozik Markgráf Ákos és Németh Hunor csapata a Konferencialiga alapszakaszában

Európa-konferencialiga
2026.08.28. 14:18

Infantino egyre nagyobb bajban, az UEFA büntetőeljárást indítana vele szemben

Minden más foci
2026.08.27. 19:15

Infantino-terv: az UEFA visszavonhatja a FIFA-tornák bojkottjára vonatkozó fenyegetését

Minden más foci
2026.08.26. 15:47

Az UEFA 3.3 milliárd eurót oszt ki a klubsorozatok résztvevői között

Bajnokok Ligája
2026.08.26. 13:54

Újabb rangos nemzetközi feladatokat kaptak a magyar labdarúgó-játékvezetők

Minden más foci
2026.08.18. 14:07

Kevesebb, gyorsabb és egységesebb videobírót ígér az UEFA

Minden más foci
2026.08.11. 11:21