Edzősors: Mourinho nem nézte a MU-verést, másfelé kacsingat

2019.02.18. 14:04
null
José Mourinho és a lelátón szintén felbukkanó Nicolas Anelka kézfogása a vasárnapi lille-i bajnokin (Fotó: AFP)
José Mourinho, a Manchester United futballcsapatának decemberben menesztett menedzsere úgy érzi, lassan ideje lenne újra munkába állnia, és egy minapi interjú szerint nem lenne ellenére, ha a következő kihívás Franciaországból jönne.

 

„Igen, el tudom képzelni magam a francia első osztályban – válaszolta José Mourinho a beIN Sports-nak. – Négy különböző országban dolgoztam már, szeretek új kultúrákat megismerni, szóval egy számomra új bajnokságban munkába állni fantasztikus élmény lenne.”

Az angolon kívül a portugál, a spanyol és az olasz bajnokságban is dolgozó, mindegyikben bajnoki címet szerző Mourinho – aki a Lille portugál sportigazgatója, Luis Campos vendégeként vasárnap a helyszínen tekintette meg a Lille–Montpellier francia bajnokit (0–0) – megvallotta: lassan szeretne ismét kispadhoz jutni.

„Pillanatnyilag nyugodtan telnek a napjaim, próbálok minél több időt a családommal, a barátaimmal tölteni, és türelmesen kivárni, amíg feltöltődve visszatérhetek. Két-három hónap munka nélkül rendben van, viszont ha lepereg január, február és március is, már nehezebb lesz. A futball nemcsak a munkám, hanem a szenvedélyem is, célom emberként és edzőként is folyamatosan fejlődni, de ebben a pillanatban nem aktuális klubokról beszélni” – mondta Mourinho, aki a lille-i lelátón összefutott a francia csapat utánpótlásában dolgozó Nicolas Anelkával is.

S hogy látta-e a PSG 2–0-s sikerét legutóbbi csapata otthonában a Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjében?

„Nem néztem a meccset. Inkább más klubokat, más bajnokságokat figyelek, hiszen Angliában minden játékost, minden klubot ismerek, tisztában vagyok az ottani játék filozófiájával. Számomra most érdekfeszítőbb más országok futballját tanulmányozni.”

Nemrégiben beszámoltunk róla: Mourinho munkát vállalt az orosz állami televízióban, Bajnokok Ligája-mérkőzések szakértője lesz.

Legfrissebb hírek

A volt MLS-játékos beszólt Bielsának és Mourinhónak is

Foci vb 2026
2026.06.27. 20:48

Kinevezték az új trénert, a Brest teljesítette elhunyt edzője kívánságát

Francia labdarúgás
2026.06.27. 15:16

Mourinho poénkodik: Azt akarom, hogy a Real Madrid játékosai veszítsenek!

Foci vb 2026
2026.06.25. 21:22

Gyász: 58 évesen elhunyt a francia élvonalbeli csapat edzője

Francia labdarúgás
2026.06.17. 21:18

Angliában elsőre megbukott, újra a francia élvonalban vállalt állást Will Still

Francia labdarúgás
2026.06.12. 14:20

José Mourinho a Real Madrid új vezetőedzője – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2026.06.11. 20:08

A Benfica már tényként kezeli, a Real Madrid 15 millió euróért megszerzi Mourinhót

Spanyol labdarúgás
2026.06.10. 07:43

„Az utolsó tánc, ahogyan mondani szokták” – Giroud hosszabbított Lille-ben

Francia labdarúgás
2026.06.09. 13:13
Ezek is érdekelhetik