Brazília: Pelé szóvivője tagadja a rosszullétet és a kórházba szállítást

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.01.19. 23:06
Mint arról beszámoltunk, csütörtökön rosszul lett és kórházba kellett szállítani a 77 éves Pelét, minden idők egyik legjobb futballistáját, ezért nem jelenhet meg a labdarúgó-szakírók szövetségének (FWA) a brazil legenda tiszteletére vasárnap rendezendő londoni ünnepségén – jelentette be az eseményt szervező FWA. Péntek estére kiderült, szerencsére ebből csak annyi igaz, hogy Pelé nem lesz ott a rendezvényen, mert nincs kedve a fárasztó utazáshoz.

Mindezt a legenda szóvivője árulta el, aki hozzátette, a kórházi ápolásról, kimerültségről szóló hírek egyértelműen hamisak.

„Szerencsére szó sincs rosszullétről vagy kórházi kezelésről. Mindössze annyi történt, hogy Pelé nem akarta kitenni magát egy hosszú és stresszes utazásnak, ki tudja, mennyi repülőtéren és repülőgépen vezetett volna az útja Londonba. Ez minden” – lebbentette fel a fátylat Pelé távolmaradásának valódi okáról José Fornos Rodrigues.

Pelé az elmúlt években többször is kórházba került, vese- és prosztataproblémákkal kezelték, valamint gerincműtéten is átesett.

A brazil labdarúgó az egyetlen, aki játékosként háromszoros világbajnoknak (1958, 1962, 1970) mondhatja magát, 21 éven keresztül tartó pályafutása során imádott klubjában, a Santosban, valamint a New York Cosmosban és a brazil válogatottban összesen 1363 mérkőzésen lépett pályára, ezeken 1281 gólt szerzett – a selecaóban 91 meccsen 77 találat volt a mérlege.

Legfrissebb hírek

„A Herceg folytatja” – Neymar hosszabbított a Santosnál

Minden más foci
2026.01.07. 12:20

Légiósok: hazatért Brazíliából a magyar csatár

Légiósok
2026.01.06. 16:58

Olasz hadvezérrel indul az ostrom a hatodikért – zajos év után újra világbajnok lenne Brazília az Egyesült Államokban

Minden más foci
2025.12.27. 09:58

Tényleg egy harmatgyenge brazil csapatot vertünk meg a mexikói vb előtt?

Magyar válogatott
2025.12.01. 13:33

Socca-vb: kiütötte a magyar csapat a tartalékos brazilokat

Magyar válogatott
2025.11.30. 07:14

Vb-felkészülés: elszórakozták a második félidőt, kikaptak Japánban a brazilok

Minden más foci
2025.10.14. 14:40

Pelé üzenete az Alattyáni Termelőszövetkezet csapatának

Hátsó füves
2025.09.13. 08:20

Pelé politikai okokból nem vett részt az 1974-es világbajnokságon?

Minden más foci
2025.08.08. 16:49
Ezek is érdekelhetik