Hollandia: van remény, tétmeccsen debütál a videobíró

Vágólapra másolva!
2016.09.16. 21:05
Szeptember 21-én, az Ajax–Willem II Holland Kupa-találkozón debütál klubcsapatok tétmérkőzésén a videobíró rendszer (Video Assistant Referee, VAR), amely a játékvezető munkáját segíti és az elkerülhetetlen emberi tévedéseket hivatott kiszűrni.

A labdarúgás szabályalkotó testülete (IFAB) márciusban adott zöld utat a videotechnológia használatának, pár héttel ezelőtt pedig az Olaszország–Franciaország válogatott felkészülési mérkőzésen is kipróbálták az elfogadott rendszert, a FIFA elégedetten nyilatkozott a tesztüzemről. Az innovációban mindig élen járó hollandok most klubszinten is mély vízbe dobnák a szakma és a szurkolók által is évek óta várt videobírót.

A jövő heti kupamérkőzésen a pályán Pol van Boekel lesz a játékvezető, a videós asszisztensnek Danny Makklie-t jelölték ki. A két bíró rádiós összeköttetésben lesz a találkozó közben, a kommunikáció folyamatos lesz közöttük.

A mérkőzés kérdéses szituációiban (pl.: tizenegyes, kiállítás, lesgól) a videobíró asszisztens segítséget nyújt a pályán tartózkodó játékvezetőnek, miután látta az események lassítását. Így minimálisra csökkenthető a tévedések száma, valamint a végső döntéshez szükséges idő sem hosszabbodik meg sokkal, hiszen a visszajátszások másodperceken belül megtekinthetőek.

A videotechnologia bevezetéséhez és teszteléséhez első körben a hollandok, a németek, a portugálok, a brazilok, az ausztrálok és az amerikaiak csatlakoztak, elsőként ezekben az országokban jelenhet meg.

Legfrissebb hírek

Női vízilabda Eb: a hollandok nyerték a D-csoportot

Vízilabda
2026.01.29. 22:10

Fischer Pál: 1990 októberében 10-est kapott – ma már hatvanéves

Labdarúgó NB I
2026.01.29. 07:53

Suárez duplájával a Sporting legyőzte a címvédő PSG-t

Bajnokok Ligája
2026.01.20. 23:02

Több mint két évtized után újra van Ibrahimovic az Ajaxnál – hivatalos

Minden más foci
2026.01.14. 10:02

Holland középpályást szerződtetett a Lazio – hivatalos

Olasz labdarúgás
2026.01.10. 10:04

Nagy lehetőséget szalasztott el a Qarabag, az Ajax fordított és győzött a BL-ben

Bajnokok Ligája
2025.12.10. 20:39

Siti Eszter: Döntő lehet, hogy áll fel a válogatott a mélypontokból, ha lesznek ilyenek

Kézilabda
2025.12.10. 15:00

Félbeszakadt az Ajax bajnokija, már el is dőlt, mikor pótolják

Minden más foci
2025.12.01. 07:19
Ezek is érdekelhetik